Meccsnap

 Ma délután meccsre mentünk. Az elmúlt hetek sikertelenségei és bosszankodásai miatt nem a megszokott lelkesedéssel vártuk az indulást, de azért mindannyiunkban ott volt a remény, hogy hátha ma majd fordul a kocka. A kocka éppen nem fordult még eléggé, de olyan élményben volt részünk, ami velem elfeledtette, hogy ma este sem sikerült otthon tartani a három pontot, mert csak döntetlent játszottunk a MOL Fehérvárral. 

Mégis...a második félidőre becserélték ifjabb Lisztes Krisztiánt. Az édesapja fiatalkorunk nagy sztárja volt a Fradiban, így már rögtön a neve miatt is szeretjük. 17 éves csupán, de ma este mindkét gólunkat neki köszönhetjük. 12 ezer ember repült vissza az időben, és énekelte újra, hogy "Lisztes Krisztián sallalala..". Én persze amilyen kis szentimentális vagyok képes voltam mindezt megkönnyezni. Mert egyébként nagyon is megható volt ez így. Tudtam, hogy az édesapja is itt van, ahogy egyébként is minden meccsen, és elképzeltem azt a mérhetetlen büszkeséget, amit érezhetett abban a pillanatban. Sokat adott ez az élmény most, hálás vagyok érte, hogy átélhettem. 

Egyébként (a képen talán nem látszik) nem aludtam túl sokat az éjjel. Lefeküdtem jó fáradtan, azt gondoltam, pár perc alatt majd már alszom is. Hát nem. Ahogy leért a fejem a párnára mintha valami másik dimenzióba kerültem volna. A fáradtság érzés huss, eltűnt, maradt a helyén a lábaim fájdalma, amitől sehogy sem találtam a helyem. Próbálkoztam én mindennel, egy óra körül aztán úgy döntöttem, inkább kiköltözök a kanapéra. Erre a döntésemre először Balázs csodálkozott rá, aki felébredt, pedig nagyon csendesen próbáltam kilopózni hónom alatt a takarómmal. Nem nagyon értett egyet ezzel, de rám hagyta. Aztán Patrik is jól rám csodálkozott, amikor fél kettőkor hazaérkezett. Ő azért szintén gyorsan túl lépett az egészen. Megbeszéltük, hogy mindent, ami rajta volt bepakol a szennyesbe, mert a bográcsozás után borzasztó szaga van a ruhájának, megosztotta velem, hogy őzdarabolás közben az ujjából is sikerült egy kicsit vágni, és aztán elment lefeküdni. 

Ezek után eszembe jutott, hogy van még itthon elvileg fájdalomcsillapító tapasz, úgyhogy előkerestem. Egyet ragasztottam a lábam legfájdalmasabb pontjára, egyet meg a derekam és a lábam találkozási pontjára. 

Még itt nem volt vége a vándorlásnak, mert kettő körül megérkezett Erik, aki orrspray-t keresett. Ő nem nagyon kommunikált, teljesen lesokkolta hogy ott vagyok a nappaliban. 

Fel háromkor még megnéztem az órát, és szamolgattam, mikor fog majd világosodni. Aztán a következő emlékem az, hogy Balázs ébreszt fél hétkor, hogy nemsokára kezdődik a forma 1, és Rolival szeretnék nézni. Betámolyogtam az ágyamba, és még aludtam fél kilencig. 

Azért remélem, hogy ma éjszaka nem ismétlődik meg ez a kálvária.