2021. okt. 12.

♥️

 Nézem az arcot, amit ugyanúgy ismerek, mint a sajátomat. Làtom a szarkalábakat a szeme körül, amik úgy lettek, hogy minden pillanatban együtt voltunk. Látom az ősz hajszálakat, amikkel ő sokkal nehezebben barátkozik, mint én. Nekem tetszik, ahogy a szinte fehér borostája is, de ő mindig gyorsan leborotválja, amikor már nagyon látványos. Nézem a kezeit, amik olyan sok mindent voltak képesek megtenni már. Nézem a szemeit, amikben még mindig el lehet veszni, a mosolyt a szája szegletében, a kis zavart tekintetét, amikor váratlan helyzetben találja magát. Minden rezdülését ismerem, minden pillantásából tudom, mire gondol, hogyan fog reagálni. 

Éppen ma 45 éves. Huszonnyolcadszor ünnepeljük együtt a születése napját. Minden nap emlékezetes volt, és minden itt van bennünk. 

45 évesen is ugyanolyan szerethető, mint 17 évesen volt. És én remélem, hogy még majd legalább ugyanennyi szülinapot ünneplünk együtt, mint amennyi idős ő most. Cuki öreg pár leszünk. ♥️

7 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog születésnapot! Még sok-sok közös ünneplést kívánok ugyanilyen szeretetben! ♥️

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sok boldog születésnapot Balázsnak!

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot kívánok neki, és sokat-sokat-sokat még együtt! Jöjjenek még a szarkalábak, az ősz hajszálak. :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog születésnapot és jó ünneplést kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot neki! :)
    Popianyu

    VálaszTörlés