2021. okt. 7.

Alakul

 Még nem vagyok egy házitündér, de ma már legalább főztem. Igaz, csak paprikás krumplit, és igaz, hogy az bőven elég is volt erőnlétileg, de nem kell nagyravágyónak lenni. Holnapra komolyan össze kell kapnom magam, mert ott vannak a rossmannos kuponjaim, amikkel a tervek szerint egy kisebb vagyont fogok otthagyni az üzletben, de spórolni is fogok nem keveset. Ha mindent meg tudok venni, akkor az idén már nem nagyon kell tisztítószerre és finomkozmetikai szerekre költeni. Kivéve, ha valamit elfelejtek. Erre is van esély. 

A hétvégére nincsen semmi terv, valószínűleg majd itthon leszünk, és pihen mindenki. Patrik vasárnap utazik megint, ezúttal Sevillába. Nem mondom, hogy nem irigylem érte, merthogy ott 30 fok körül van a hőmérséklet, és azt nagyon bírnàm én is. Azt nem tudom, hogy ez lesz e az idén az utolsó utazása, vagy még esetleg tervez valamit. Járt már az idén Németországban, Csehországban, Görögországban. És Magyarországot is bejárta rendesen, nincs oka panaszra. (mondjuk a panaszkodás nem jellemző egyik gyerekemre sem) 

Valamelyik nap én is láttam egy tiktok videót egy, a Mátrában lévő vendégházról, fürdődézsával, elképesztő gyönyörű helyen. El is játszottam a gondolattal, hogy meglepem magunkat egy hétvégével ott, de aztán mire ide jutottam, már nem találtam meg a videót, hogy utána tudjak nézni. De ha legközelebb belebotlok, azonnal utána fogok nézni. 


3 megjegyzés:

  1. Szia Dius ! Szerintem a Villa Viridis lehetett Borsodgeszten. Gyönyörű hely valóban.

    VálaszTörlés
  2. Köszi Marcsi. Megnéztem, tényleg gyönyörű hely ez a Villa Vindis is. De közben megtaláltam, Fenyővölgy a neve Mátrakeresztesen. 🥰

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, remélem sikerül eljutnotok és várjuk az élménybeszámolót.

      Törlés