2009. jún. 3.

Hmmm

Van, illetve lenne miről írnom, merthogy mindig vannak olyan események, történések, beszélgetések, gondolatok, amiket ugyan továbbgondolok, és szeretném is megörökíteni, aztán idő hiányában valahogy elmarad. Na persze, ami késik, nem múlik, így tuti, hogy pótolni fogom.
Amin most kicsit fennakadtam internetes barangolásom során.. az viszont arra késztetett, hogy na, most azonnal lépjek be, és írjam le. Bár nincsenek kiforrott gondolataim, vagy épp kiforrott véleményem egyáltalán.
Na, lényeg a lényeg, egy könyves honlapon rábukkantam egy "naplóra" nyomtatott formában. Aztán azonnal beugrott, hogy hé, ezt én már láttam valahol, miközben itt-ott olvasgattam. Rákerestem, és tényleg. Egy babás blog. Kinyomtatva, eladhatóan. És aztán rögtön úgy gondoltam, hogy na, ez azért erős, hogy kitárom ország-világ elé a gyerekem első évének ilyen-olyan evési-ürítési-mosolygási és egyéb fázisait. És még ezen "keresek" is. Aztán eszembe ötlött pár hasonló példa. Merthogy van rá, millió.
Aztán jött a gondolat, hogy ezek szerint micsoda hülye vagyok, mert akkor az én három fiam élete aztán igazi sikertörténet lehetne azzal a tengernyi ijesztő, mókás és egyéb történéssel. Na de... mondjuk ha húszévesen kikéri magának, akkor mit mondanék neki? Hogy olyan édescukiutánozhatatlanok voltatok, hogy muszáj volt pénzzé tennem?
Szóval, nem tudom eldönteni, hogy ez most jó dolog, avagy egyáltalán nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése