Nyári szünet

Megkezdődött. És máris tombol ezerrel. Na nem, nem a kánikula. Azt csak ígérték, aztán mégsem lett belőle semmi. De tombol minden más. Indulatok, már-már fékezhetetlenek. Innen is, onnan is. Mert senki nem tud magával mit kezdeni, de egymással sem. Mert ugye egészen mást akar a 10 éves, mint a hét éves, arról már nem is szólva, hogy a négyéves mindenbe belerondít, és abból hatalmas üvöltés van.. Visít fejhangon a 10 éves (komolyan gondolkodóba estem, hogy tán visszafelé fejlődik), óriásira tátott szájjal a hét éves, és sikítva a négy éves. És akkor én, aki korban ugye sokkal előrébb járok, mint ők (naja, fura lenne, ha másképp lenne, vagy akkor nem én lennék az anyjuk) hatalmas kísértést érzek arra, hogy beálljak a sorba, és túlvisítsam mindegyiküket. Bár, lehet, hogy ez lenne a célravezető. Mert amikkel próbálkozom, azok rendre kudarcot vallanak. Nem jön be a különválasztás, nem jön be a lelkükre beszélés sem együtt, sem külön-külön. Nem jön be az sem, ha én találok ki nekik elfoglaltságot, vagy ha legalább egyikükkel megpróbálok érdemben kezdeni valamit. Szóval tipikusan semmi sem jó. Se nekik, se nekem. Illetve de. Azért van egy-egy óra minden nap, amikor "megmenekülünk" egymástól, mert elmennek az apjukkal focizni. És akkor én fellélegzem, mert végre csend van, és senki nem éhes-szomjas, senki nem visít, hogy a másik, vagy épp a másik kettő együtt megcsípte/megrúgta/megdobta/elvette/megette stb.
Nem mondom, hogy nincs bűntudatom a mindenféle "gonosz" gondolataim miatt, amiket rosszabb pillanatokban ötlök ki. Na, nem, nem válogatott kínzások azért, de mégis, egy anyuka nem gondol olyanokat a gyerekeiről, hogy elcseréli őket kiskutyára, mert azt legalább kint lehet tartani az udvaron, meg hasonlók. Persze, ez mind csak átmeneti gondolat.
És persze, tisztában vagyok vele, hogy mindenféle túlélős és beszólós napok, percek után én is szuperérzékeny hangulatban vagyok, így aztán lehet, hogy ha mintagyerekek lennének, akkor az sem lenne jó, nem tudom. Mindenesetre ez így most pár nap után veszélyes előrejelzés több hónapra.
Azért amikor azt mondja az a négyéves visítós "átokfajzat", hogy: "Anya, mindig védelmezzél engem.. és nagyon szeretlek." olyankor hogy haragudnék tovább? Akkor jön a mély sóhaj, és hálás vagyok érte, hogy mérgelődhetek, mert van kivel. :-)