Diliház

Van nálunk napok óta. Már a nyári szünet kezdete óta tulajdonképpen, de mióta az eső esik, azóta a helyzet fokozódik. Nem tudnám egyik gyerekemet sem kiemelni, mint legdilisebb, de tény, valahogy a legközépsőbb az, akitől minden ered. Hogy, hogy nem, persze mindig le is bukik. Mondjuk nem irigylem érte őket, hogy fülem van mindenhol, meg szemem is, arról nem is beszélve, hogy a pillantásából látom, ha valamit épp füllenteni készül. De mégis.. beszéltem már a lelkére, kértem szépen, higgadtan, hogy térjen észhez. Egyrészt, mert idegesítő, hogy folyton rá kell szólni, másrészt, mert a kisebb is csinálja utána, harmadrészt mindegyikünk jobban járna, ha nem azzal telnének a napjaink, hogy én rendszabályozom őt, ő pedig már a következő csínytevésen töri a fejét. Egyelőre semmire nem mentem a szép szóval. Semmire nem mentem a kiabálással, semmire nem mentem a fenyegetéssel, de semmire nem mentem a büntetéssel sem. Pedig, ahogy azt a pedagógusoktól láttam, játékmegvonással büntettem. Persze, akkor krokodilkönnyekkel sír, és fogadkozik, hogy szót fogad, és sohatöbbetnemcsinálolyat, de amint alkalma adódik, kezdi elölről. Komolyan néha elgondolkodom, hogy lehet e, hogy tényleg nem fogja fel? Mert egyébként okos, értelmes, logikusan gondolkodó gyerekről van szó, tehát ezt is értenie kell(ene). Vagy tényleg ennyire rossz természete van? Vagy tényleg ekkora szüksége van a feltétlen figyelmemre, hogy nem érdekli milyen áron, de kivívja? Nem találtam még választ, igaz, normálisan nem is tudok gondolkodni. Mert folyton zsong a fejem tőlük, és rettenetesen kimerítő is örökös készenlétben állni, vajon mi lesz a következő. A helyzetet persze bonyolítja itt is, hogy ennyien vagyunk itt, amennyien, mert szerencsétlen, ha véletlenül nem is bukna le előttem, mert nem veszem észre, hogy mit csinált, akkor jön valaki, és beárulja. Gonosz, alattomos módon nagy kárörvendve. Elsősorban a nagybátyám, rögtön utána a dédimama a két gonosz. És ma még azért is hallgathattam, mert fent említett gyermekem ma következetesen közellenségnek hívta őket. :D :D Én meg azt találtam mondani, hogy és milyen igaza is van. De ha egyszer így van. Hát mit gondoljon róluk, mikor bemószerolják úton-útfélen? És ők, mit várnak egy hétéves gyerektől? Nem fog alakoskodni, ha egyszer rossz véleménye van, azt ki is fogja mondani.
Keresgéltem már mindenféle ötleteket egyébként, hogy mivel tudnám őket kicsit lekötni, ami újdonság, csendes játék, mindhárman élveznék, és még idebent is játszhatnának vele. Hát, a kreatív elfoglaltságokon kívül nem jutottam messzire. Vagyis de, de ahhoz meg még be kéne szerezni újabb társasjátékot, vagy újabb kártyajátékot. Az én fiaim meg nem azok a "leülök egy asztalhoz és gyurmázgatok szép csendben" típusúak. Ők tombolnak, bicikliznek, fociznak, verekednek, csatáznak, harcolnak, kiabálnak.
Én meg azt hiszem, beszerzek egy füldugót. Vagy inkább kettőt. :-) És alig várom már, hogy süssön a nap..