Családlátogatás

Nálunk szokás az ilyesmi. Oviban is, suliban is. Míg tavaly izgatottan kiskirályfi bűbájos óvónénijeit vártuk egy augusztus végi délutánon, addig az idén hatalmasbarnaszemű fiam tanítónénijei voltak soron. Kicsit túl hamar szerintem, még augusztusig abszolút elfelejtődhet Erik részéről az élmény, de gondoltam, ők tudják. Meg nyilván nekik sem épp a legkellemesebb programjuk az ilyesmi, hát túlesnek rajta minél előbb.
Gyönyörű zuhogós esős napra ébredtünk tegnap, ennek megfelelően a konyha folyamatosan sáros lábnyomokkal volt díszítve, na de gondoltam, hát ha épp ez bántja majd a szemüket, esetleg egy felmosórongyot adhatok a kezükbe. Rendesek voltunk, még sütit is sütöttünk, hogy legyen őket mivel megkínálni. Erik izgatott volt, de nem különösebben. Inkább afféle kíváncsiság volt csak, hogy mit is akarhatnak tőle. És aztán egyszer csak jöttek. Mosolyogtak, ami igen komoly jópontot jelent nálam ugyebár. Erikre még kedvesebben, mint ránk. Erik elfogódott volt, rá nem jellemző módon megilletődve ült a széken. Roli persze szokás szerint kicsit sem zavartatta magát, azonnal elmondta, hogy ő a Rolika, és négy éves, és ovis, és az Erik már megy iskolába. Alig lehetett lelőni. Tanító nénik bemutatkoztak Eriknek, aztán elémtolták rögtön a listát, amin a beszerzendő dolgok vannak, megvárták, míg elolvasom, és megkérdezték, van e kérdésem. Nagy meglepetés nem ért, csak a végén a pár sor, mely szerint kérnének (moströgtönhalehet) 650 Ft-ot, amiből dobozt vesznek, mert a cipősdobozt ők utálták. Hát legyen.. (csaknemfogokrögtönkötözködni) Aztán Eriknek számolnia kellett 0-10-ig. Persze, hogy számolt, nem zavarta, csak engem egy kicsit.. mert nem szeretem produkáltatni a gyerekeimet, és úgy gondolom tök mindegy, tud e számolni. Beszéltünk a nevtanos szakvéleményről, ami nem igazán érdekelte őket, gondolom ez is egyfajta vélemény nyilvánítás a nevtanról. Meg persze szerintem is kissé idejétmúlt. De mivel van, és abban van egy "besorolás", így nem tartottam jó ötletnek elhallgatni, nehogy aztán később az legyen, hogy deanyuka miért nem szólt? Megkérdezték van e valamilyen betegsége, felírták az ekcémát, szerencsére nem kellett hosszan ecsetelnem, mivel járt, mert az előző osztályukban is volt egy kislány, aki szintén, így láttak már ilyet. És aztán még énekeltettek egy cifra palotát Erikkel, akinek eddigre kb. a hócipője is tele volt velük, de azért énekelt. És kedves mosollyal elköszöntek, mondván várják szeptemberben az iskolában. Sütit nem fogadták el, de sebaj, mert estére így is elfogyott, és azt hiszem, a fiúk ennek a verziónak örültek jobban (több jutott).
Sosem osztanám meg a gyerekemmel ezen gondolataimat, és nagyon komolyan bízom benne, hogy nem is veszi észre rajtam, de nekem még most sincs olyan érzésem, hogy "hűdejó, hogy ez a két tanítónéni tanítja majd a fiamat". Mint ami volt Patriknál, vagy Roli óvónénijeinél. Nem tudom megmagyarázni az okát. Van több is, ami miatt reális lehet a negatív érzésem.. egyrészt ugye azért mindenképpen csalódás kicsit, hogy végül nem sikerült átkerülni a másik osztályba. Másrészt akármilyen mosoly volt is az arukon, nekem azért elég merevnek és erőltetettnek tűnnek. Úgy főleg, hogy még a velem egyidős tanító néni(?) is magázódik. Brrrrr... De mégis, ami leginkább zavar, hogy az ösztöneim is idegenkednek tőlük. És nagyon-nagyon remélem, hogy ezúttal becsapnak. Mert minden ellenérzésemet el fogok nyomni. Nem az a fontos, én mit érzek, vagy mit gondolok, hanem hogy Erik jól érezze magát. :-)