2009. máj. 15.

Állásinterjú

Megint. :-) Akkora rutinom lesz benne, hogy csuda. :-) Ami nem baj, mert minden ilyen alkalommal gazdagabb leszek egy-egy tapasztalattal.
Ma itt voltam, mint potenciális gazdasági ügyintéző jelölt. Jó korán elindultunk, mert sose lehet tudni fővárosunkban épp mekkora dugóra lehet számítani. Épp semmi nem volt, így aztán majdnem egy órával korábban odaértünk. De nem baj, annak az egy órának is megvolt a maga szépsége kettesben egy autóban. :D (hát, még ha nem is nappal lett volna khhmm). Szóval, ültünk és beszélgettünk ott egy órácskát, aztán elindultam. Az épület impozáns, míg vártunk odakint, próbáltuk kitalálni, vajon hány(száz) éves lehet. Érdekes, hogy most először mentem úgy valahova, hogy gyakorlatilag nem is izgatott, hogy most mi lehet a tét. (ja, hát mondom, a rutin) Portásnéni útbaigazított, az első emeleten hamar megtaláltam az iskolatitkári irodát, cseles módon onnan nyílik az igazgató irodája is, de belülről ám. Az igazgató udvarias, közvetlen ember volt már abban a pillanatban, ahogy meglátott. Bementünk az irodájába, beszélgetni kezdtünk. Mielőtt bementem, még mondtam a páromnak, hogy hogy utálom azt, mikor azzal kezdik, hogy akkor kicsit beszéljek magamról. (és ilyenkor mindig hatalmas késztetést érzek, hogy azt válaszoljam:"Anyámmal élek, babettával járok, macskám van... ":D) Erre, hogy kezdte: Meséljen egy kicsit magáról, mivel foglalkozott, mit tanult. :-D Elmondtam. Aztán ő is elmondta, mit kell(ene) majd csinálni. Gyakorlatilag igen szerteágazó, egyáltalán nem monoton munka. (olyan nekemvaló) Elsősorban természetesen a gazdasági igazgató (akit szintén most vesznek fel) munkáját kell segíteni, az ő keze alá dolgozni, emellett az iskolaigazgatónak is mindenféle statisztikát, jelentést elkészíteni, internetalapú excel-táblázatokat használni, érettségi időszakban az érettségi zavartalan lebonyolításában résztvenni, meg ilyenek.. Nem riasztott el. Elmondta, nagy sajnálkozva, hogy a fizetés annyi, amennyi (burttó 85ezer), de megad minden adható pótlékot mindenkinek (ne is spóroljon), így kb. bruttó 120 ezer a havi. Emellett meleg étkezési utalvány, cafeteria (éves összeg), és üdülési csekk. Így azért annyira nem hangzik rosszul. Úgy jöttem el, hogy azt gondoltam, ha felvesznek, elvállalom. De persze nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy még adódik egy még jobb.
Itthon már kicsit elbizonytalanodtam. Mert 8-16-ig dolgozni, az azt jelenti, hogy reggeltől estig ott vagyok. És a szeptember 1-jei munkakezdés azt jelenti, hogy nem kísérhetem az elsős gyerekemet első nap az iskolába. De nem ettől fog összedőlni a világ, tudom, és majd elkíséri az apukája, ha én nem tudom. :)
Szóval, meglátjuk. Nem élem bele magam, megfogadtam, hogy nem követem el többé azt a hibát.
Az tény, hogy megint gazdagabb lettem egy élménnyel. És ez önmagában már megérte. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése