Mostanában ezen is rágódom. Hogy miben hiszek. Mert tőlem nem meglepő módon nincs olyan, hogy egyvalamiben hiszek feltétel nélkül.
Mert hiszek Istenben. Nem afféle templombajárós hívőként, de tudok imádkozni, és tényleg hiszem, hogy van. De... hiszek a lélekvándorlásban is. És így már akkor valami nem stimmel. Mert ugyan a Hiszekegyben is az van, hogy ".. harmadnapra feltámadt, s ül az AtyaIstennek jobbja felől.." és ugye a húsvét a Feltámadás ünnepe. De az én hitem szerint a lelkünk megtisztul, és aztán egy újabb testben újra leszületik. Na, ez az, ami nem stimmel. Itt már kavarodás van. A leszületés terén. Mert a katolikus hívők nem azt hiszik, hogy valaha is újra jelen leszünk csak más testben. Én meg ebben azért hiszek. Nem tudnám megmondani, hogy miért jó ez nekem, csak jó. És hiszek abban is (és ezért simán a máglyán végeztem volna régen), hogy lehet kézrátétellel, energiaátadással gyógyítani. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, és minden, ami történik velünk, okkal történik. Hiszen mindenből tanulhatunk valamit (és előbb-utóbb rájövünk). Hiszem azt, hogy a gyerekek tényleg látnak még aurát, és tényleg olyan magától értetődő nekik, hogy létezik a szellemvilág, vagyis azok a lelkek, akik még nem tudtak távozni, itt vannak körülöttünk.
De néha mégis megingok. Mert hogy van az, hogy hiszek, és pozítivan gondolkodom (bár nagyon nehéz tagadás nélkül gondolkodni és beszélni), mégis mindig van valami, ami visszavet. Persze, ha az eszemmel végiggondolom, értem. Csak hogy az embernek van szíve is. Nem csak esze. A szívem pedig sokkal többet kérdez, és kétkedik, mint az eszem.
És olyankor gondolkodom azon, hogy "Hiszekegy Istenben..." vagy " elég csak ez: "Ne mérgelődj!
Ne aggodalmaskodj!
Légy hálás mindenért!
Dolgozz keményen magadon!
Légy kedves embertársaidhoz!" (reiki öt alapelve)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése