Szerintem selejtes vagyok. De komolyan. Hiányzik belőlem és rólam egy csomó minden. Egyrészt lefelejtették rólam az off gombot. És emiatt folyton gondolkodom, folyton csinálnom kell valamit, mert ha nem, akkor céltalannak és haszontalannak érzem magam. Abba már rég belenyugodtam, hogy nem nőttem csak 160 cm-re, és mondjuk, hogy ez senkinek sem hibája, és különben is alacsonynak is lenni kell valakinek (mondjuk tök hülyén néz ki, hogy a 7 éves ovis majdnem a vállamig ér, de sebaj). Aztán kifelejtették belőlem azokat az anyagokat, amik a hajam színét lennének hivatottak megőrizni. Így lettem 30 éves koromra teljesen ősz, na de ez nem fáj, és hála a hajfestékgyártóknak, ha akarom, akkor nem is látszik. Azt nem gondolom végig, hogy mit felejtettek ki belőlem, ami azért lenne felelős, hogy most is épp ne a trileptal mellékhatásaként zsibbadó fejjel ülnék itt, vagy épp ne nekem kellett volna 16 évesen epekő műtétre mennem, vagy épp ne én lennék Schauermann kóros, és lúdtalpas. Egyszóval selejt. :D :D :D Annak idején tutira a Taigetosz-on végeztem volna, nem érem meg a nemsokára eljövő 31. szülinapomat. (nemhogy még a génjeimet tovább is örökítsem)
De ez mind semmi ahhoz képest, ami azügyben maradt le, hogy mi van ott, ahova senki sem lát be igazából. Merthogy tanulom, tanulom, mégsem tudok nemet mondani. Nem tudom, miért nem. Mindig, mindenkinek segítek, megteszem, elintézem, felhívom, elmondom, meg még ki tudja mi.. mert olyan természetes, hogy megkérnek, és én meg azt mondom, hát persze. És fogalmam sincs, mitől vagyok annyira olyan, aki akkor tud jól működni, ha eléggé szeretik. Ha nem, akkor akkora hiba van a gépezetben, hogy pont az a fogaskerék működik akadozva, ami a többit hajtja. És az sem elég, hogy tudom. Kell hozzá a bizonyíték. Félelmetes, mekkora hatással van rám egy-egy ölelés, vagy épp a hiánya. Lefelejtették rólam azt is, hogy megfelelően tudjak haragudni. Mert kb. két percig tudok, aztán meg már nem is. Nem mondom, hogy felejtek, de még annak is találok ÉN mentséget, aki engem bántott meg, és mindegy az, hogy szóval, tett-tel, vagy épp cselekedettel.
Na persze, most lehet azt mondani, hogy hát örüljek neki, mert ezek szerint van egy csomó jótulajdonságom. Ami nagyon hízelgő, mikor azt mondják, hogy egy angyal vagyok, hogy vagy hogy mihez is kezdenék nélküled. Csakhogy néha jó lenne megtalálni az off gombot magamon, megnyomni, és legalább kicsit kevésbé kedves és megértő és szeretnivaló és segítőkész lenni.
De off gomb nincs (pedig bőszen kerestem), így aztán maradok olyan, amilyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése