Azon tűnődtem a múltkoriban, és aztán ma megint eszembe jutott, hogy vajon mi alapján kategorizáljuk egymást jó anyává, jó testvérré, jó baráttá, jó feleséggé, vagy akár épp ennek ellenkezőjévé. Mert mitől jó valaki a másiknak? Nyilván attól, hogy csupa jót tesz vele. Figyel rá, meghallgatja, szeretgeti, meglepi, megtesz érte dolgokat. És ennyi elég tényleg? Mert leginkább úgy ítélkezünk, hogy amit látunk, az tök jó, akkor minden tök jó. De vajon honnan tudják, hogy azért, mert bármikor látnak a gyerekeimmel mondjuk mosolygok, vagy beszélgetek velük, akkor nincs is otthon semmiféle kínzóeszközünk, amivel rendszeresen és módszeresen tartom őket kordában?! Honnan tudják, hogy mondjuk a mi házasságunk az nagyon jó? Azért, mert látnak minket nap mint nap együtt? Vagy azért, mert nem hallottak minket még úgy ordítozni egymással, hogy zengett a ház?
Aztán mire mindent végiggondoltam, megint sikerült megállapítanom, hogy bizony, mindenki az alapján ítél, amit lát. Ha azt látja, hogy anyuka megráncigálta a gyerekét, hogy igyekezzen már, akkor az a nő csak egy rossz és szívtelen anya lehet. (pedig ezer és egy oka lehetett arra, amit tett) Ha azt látjuk, hogy egy házaspár kiabál egymással, akkor biztos válnak. De mitől lenne biztos? A látszat a világon semmit nem ér. (de már egyszer erről is írtam) Persze, kinek van arra ideje és energiája, hogy a dolgok mögé nézzen.. ez is igaz.
Rólam pl. mindenki azt gondolja, hogy tökéletesen kiegyensúlyozott, és boldog vagyok. Mert ezt mutatja a látszat. Boldog házasságom van, három szép, okos, mosolygós gyerekem, itthon tengek-lengek, van autónk, mitől is lehetne bármi bajom is. :-) Ez így önmagában meg is állja a helyét. És nyilván nem is tartozik akárkire, hogy belül mi mindenen marcangolom magam, vagy milyen nehézségekkel kell megküzdenem. Nem is bánt, hogy vadidegenek nem tudnak rólam semmit. Kicsit keserédes mosollyal szoktam az olyan "neked jó" megjegyzésekre reagálni. Mert tényleg jó nekem. Többet tudok, mint ők. ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése