2024. febr. 28.

Szerda

 Ma voltam üzemorvosnál kora délután. Én ugyan nem aggódtam, de a kollégák elárulták, hogy ők azért kicsit kétségbe voltak esve, hogy mi lesz velük, ha nem lesz jó a vérnyomásom, és nem enged dolgozni tovább. Egyébként ott is magas volt, elsőre is, aztán mondta, hogy lazítsak, sóhajtsak párat. Másodszorra magasabb lett, mondtam is neki, ne mondja, hogy lazitsak, nyugodjak meg, mert nem vagyok ideges, de ettől leszek .. Harmadszorra még mindig 160/99 volt, de ott elengedte a méricskélést. Megbeszéltük menet közben, hogy volt már ilyen, és akkor is voltam a háziorvosnál, majd most is elmegyek. Minden mást rendben talált, így majd csak jövő ilyenkor találkozunk. Így mindenki megnyugodhatott, bár a probléma nem oldódott meg, de majd foglalkozunk azzal is. 

Munka után voltam az okmányirodában (vagy kormányablak?), le fog járni a személyim, de nem várom meg azt az időpontot, mert lesz mostanában olyan ügyintézésem, amihez kelleni fog. Nem lenne célszerű nem új személyi igazolvánnyal csinálni. Nagyon gyorsan végeztem, nagyon kedves volt mindenki, pedig úgy mentem, hogy vajon bejutok e, mert hiába szerettem volna időpontot foglalni, nem volt szabad, csak március végére. De gondolom valahogy úgy van beállítva, hogy délutánra nemigen lehet foglalni, legyen hely azoknak is, akik csak így mennek, mint most én is. 

Most pedig még nézzük a Debrecen -Fradj kupameccset, már a hosszabbítás második félideje van, nemsokára tizenegyesek döntenek majd valószínűleg. Meglátjuk hogy alakul..

1 megjegyzés:

  1. Nekem a mindig teljesen normális állapotú vérnyomásom a változókorban kezdett el megugrani és kaptam gyógyszert. Sok ismerősöm mondja, hogy rájuk is ilyen hatással volt. Mintha írtad volna, hogy talán már olyan jeleid vannak, hogy beleestél a menopauza időszakába, lehet elsősorban pont ez a gond. :(

    VálaszTörlés