Kedd

 Megmondom őszintén, már volt időm bőven barátkozni azzal a gondolat, hogy akkor most azok az éveim következnek, amikor nem csak több erőfeszítés kell tennem saját magamért, és másképp kell magamra gondolni, de időnként előfordul az is, hogy egyszerűen csak átveszi az irányítást a belső hatalom. De azt hiszem, ehhez nekem a világ összes ideje sem lesz elég. Az lehet, hogy a saját makacsságom, korlátaim és meggyőződéseim is sok nehézséget jelentenek, de azért helyenként már ezekből is engedtem. Azt még azért mégsem gondolnám, hogy akkor most gyakorlatilag újra kellene saját magamat alkotnom, de már magam sem tudom mi is lenne jó. Egy biztos, életemben nem volt még ekkora teher nőnek lenni, mint mostanában. Minden arról szól, hogy éppen mit miért és hogyan befolyásol az, hogy éppen vajon hogy állnak a hormonjaim. Ami egyébként csak teória, mert nem lehet normálisan mérni, és egyébként sincs semmi összehasonlítási alap. Honnan is tudnánk, hogy vajon milyen volt régen, amikor soha fel sem merül még csak hasonló vizsgálat sem. 

A legtöbb, amit tehetek magamért, hogy hallgatok az ösztöneimre, és a lehető legtöbb olyan dolgot megtenni, ami jó nekem. 

Ezek mentén ma délután munka után még könyvtárban voltam. Nem volt teljes az élmény, pedig Balázs bevállalt velem egy sétát is (és ez mindig jó), az egész napos vérnyomás mizéria azért éreztette a hatását, nem tudtam ott sem teljesen kikapcsolni, de sokat segített a könyvek illata, és az ottani, semmivel össze sem három nyugalom. 

Majd holnapra is kitalálunk valamit..