2023. okt. 20.

Wow

 Hát hittem is, még nem is, de ma hajnalban tényleg tök jó idő volt. Amikor kiléptem a lakásból, kicsit össze is zavarodtam hirtelen, melegebb volt hajnali fél ötkor, mint hét elején napközben. 

Munka után sétáltunk is egy jó nagyot. A nap nem sütött, de hiába volt felhős nagyon, a szél fújt, úgyhogy biztosnak tűnt, hogy eső nem lesz. Séta közben pulcsiban melegem volt, de már nem mertem levenni sem, nehogy pont ettől fázzak meg. 

Voltam a könyvtárban is. Ahogy beléptem, már tudtam is, hogy miért volt az a gondolatom, hogy de bizony, ma mennem kell. Ott volt a kedvenc könyvtárosom is, már tök régen találkoztunk így. Kicsit beszélgettünk, könyvet is ajánlott. Elhoztam egy Kelényi Angelika könyvet is. Még sosem olvastam tőle semmit. A héten a halálhíre megrendített, gondoltam, ezzel megtisztelem az emlékét. 

Elfáradtam a héten megint, a főnököm még az utolsó órára is tartogatott agyzsibbasztó meghallgatást. Most lesz három nap kipihenni a heti mindenfélét. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése