2023. okt. 23.

Hétfő

 Ez ma az a jó hétfő volt, amikor nem kellett dolgozni menni. Délelőtt begyúrtam a hamburger zsemlét. Amíg kelt, elmostam a fritut, mert bár egyre ritkábban használjuk, azért még nem teljesen kopott ki az életünkből. Forró levegős sütőnk csak egy van, már gondolkodtunk egy második beszerzésén, jól jönne párszor. Nagyon sokat használom a tűzhely sütőjét is, sokféle étel készül ott is, de az airfryerben másképp lehet sütni. 

A hamburgerzsemlék ma is nagyon jól sikerültek, a hamburger hús is finom lett, jót ebédeltünk. 

Ebéd után elmentünk sétálni, összekötöttük a kellemest a hasznossal, elmentünk apósomhoz, levágtam a haját. Összesen hét kilométer séta volt, illetve inkább kicsit tempós gyaloglás. Nekem nincs olyan sebességem, mint ahogy Balázs és Erik is tud gyalogolni (7,8-8-as tempót is tudnak, szemben az én max 4,8-ammal), de úgy vagyok vele, hogy ez is sokkal jobb a semminél, és ki tudja, lehet, hogy még lesz ez másmilyen tempó is. Tavaly ilyenkor erre a gyaloglásra sem vállalkoztam volna a térdeim miatt, úgyhogy tényleg bármi megtörténhet még. 

Itthon még felmostam, és kitakarítottam a fürdőt, aztán már csak a pihenés maradt. 

2 megjegyzés:

  1. Teljesen mindegy milyen tempóban gyalogolsz, ha felveszed a cipődet, és elindulsz :-) Tempóilag meg nem Balázzsal meg Erikkel kell versenyezni, ( lehetetlen) hanem önmagaddal! És milyen öröm, nem, hogy érzed magadon, hogy egyre jobban bírod! Hogy a múlt héten még kifulladtál mondjuk a sarokig, ma meg már meg se kottyan. És 7 km azért nem semmi, sőt... gratulálok hozzá!
    Nekem nagyon tetszik ez az új hobbitok, hogy sétálgattok, gyalogoltok :-) Csak így tovább! Ölellek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. 😘 nekünk is tetszik, és valóban így van, hogy ami még pár hete elfárasztott, az ma már meg sem kottyan..és a térdeim is határozottan sokat javultak.

      Törlés