2023. okt. 11.

Fejfájós szerda

 Már úgy ébredtem, hogy borzasztóan fájt a fejem. Ismerem már annyira a saját fejfájásaimat, hogy tudtam rögtön, ez ilyen egész napos program lesz. Természetesen úgy indultam dolgozni is, hogy a reggeli kávé mellé vettem be fájdalomcsillapítót is, és reménykedtem, hogy azért sikerül az elviselhető kategóriában tartani. Fel kilencre megbántam, hogy bementem, addigra sokkal rosszabb volt, és megfordult a fejemben az is, hogy hazamegyek. De még próbálkoztam nem kevés mennyiségű szénhidrátbevitellel, ez szokott segíteni, Kicsit tényleg jobb is lett, így maradtam, de egész nap hol jobban, hol kevésbé fájt. 

Ha szerencsém van, holnap, mire felébredek, már elmúlik. Legalábbis a tapasztalataim alapján így kell lennie. Délutáni még azt mondtam, ha esetleg holnap reggel is így fog fájni, akkor nem megyek dolgozni, hanem elmegyek orvoshoz, de ezt nem biztos, hogy be fogom tartani. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése