2023. okt. 16.

Brrrr

 Hú, milyen hideg volt ma reggel. Elő is kerestem egy melegebb zoknit reggel, és nem is bántam meg, a vékonyabb fajtában biztos, hogy fázott volna a lábam. 

Még ma is folytatódott a pénteki sztori a munkahelyemen, a meghallgatás hivatalos része is lezajlott. Fárasztó másfél óra volt, de ma már kevésbé viselt meg, mint pénteken. Úgy látszik, ebbe is bele lehet jönni. 

Eriknek ma kellett leadni hol tölti majd le a gyakorlati idejét. Szeretett volna hozzánk jönni, és kézenfekvő is lenne, ha már logisztika és szállítmányozás szakirányon tanul, de sajnos a raktár nem akkreditált duális képzőhely. Semmi logika nincs ebben, mert a legkézenfekvőbb lenne megtalálni az utánpótlást az ilyen gyakorlati időkben, de ilyen téren sajnos fényévekkel vagyunk elmaradva. Még ha esetleg találtam volna valakit, aki érdemben foglalkozott volna ezzel, és esetleg átgondolja, hogy érdemes lenne megkötni azt a szerződést, akkor is kifutottunk volna az időből, délután háromig le kellett adni, hogy hova megy. 

A múlt héten mutatott könyvet már kiolvastam, azóta elkezdtem egy másikat. Érdekes a sztori, egy nő autóbalesetet szenved, és ennek következtében az utolsó 12 év kiesik az emlékezetéből, sem a férjére, sem a gyerekeire nem emlékszik. Az egy dolog, hogy az író meglovagolja az "uralkodó és alárendelt" szexuális viszonyt a könyvben, de ha ezen túl tud lépni az ember, akkor jó könyv. El sem tudom képzelni, hogy lehet ezt megélni akárkinek a szemszögéből is. Mondjuk addig jó, amíg csak olvasok ilyeneket. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése