2023. máj. 21.

Vasárnap

 Lett volna máshoz is kedvem ma, mint itthon lenni, de miután a tegnapi nap is "ment a levesbe", mert délelőtt a villanyszerelő volt itt, délután meg meccsre mentünk, így aztán a mai napot kellett arra szánni, hogy megtörténjenek azok az unalmas, de szükséges dolgok, amikre hét közben nem volt idő. 

Egyébként kár is lett volna mást tervezni, mert Erik torokfájással és bedugult orral ébredt ma reggel. Egyik fiam sem az a tipikus férfi beteg, ahogy Balázs sem egyébként, azért az nem jellemző rájuk, hogy semmiségek miatt nyavalyogjanak, de az látszik mindig, ha valaki nincs jól. Eriken látszott ma. Gondolom pár nap, és kutya baja sem lesz, ez csak ilyen "nyári nátha". 

Arra azért jutott idő, hogy egy kicsit sétáljunk délután. Nagyon jó volt, hogy végre egy szál pólóban is kicsit melegem volt. Én abban is benne lennék, hogy most annyi ideig legyen meleg, amennyi időn keresztül fáztunk már. 😊

Kár, hogy már vége is a hétvégének, de jövő héten csak négy napot megyek, pénteken már szabadságon leszek. 

2 megjegyzés:

  1. Jobbulást Eriknek! Én múlt hét kedd óta kínlódom egy alapos torokfájással, nem akar múlni, pedig már egy doboz antibiotikumot eltüntettem, mellé felváltva cataflamot és algoflexet eszem, de még mindig fáj. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, sajnálom, jobbulást neked is.
      Neki is írt fel a doki antibiotikumot, de csak szerdán kell elkezdeni, ha nem lesz addig jobban.

      Törlés