2023. máj. 10.

Szerda

 Semmi különös. 

Mindenki és minden rendben. A zavaró apróságokkal nem foglalkozunk, csak amennyit nagyon muszáj. 

Olvastam a napokban erről a Schobert Norbi ügyről, a 40 milliós bírságról, arról, hogy visszavonul. Egy csomó minden túl volt tolva tőle, főleg amikor már nagyon beindult a szekér, ezt mindenki tudja, aki valaha is látta/olvasta. Néha elképesztő baromságok jöttek ki a száján, ami miatt egy ország akadt ki rá, vagy röhögött rajta. Bennem azért mégis ott motoszkál a gondolat, hogy oké, értem én, hogy megtéveszthette az embereket, amikor azt állította, hogy meggyógyulhat a cukorbetegségből,  (És persze, tudom, hogy a mosogatógép tablettára is rá kell írni, hogy ne edd meg, hiába evidens a többségnek, hogy az bizony nem étel) de bizony annak idején, amikor Patrik öt évesen a magas vérzsírszintje miatt diétára kényszerült, akkor milyen jól jött nekünk a Norbi könyv. Egy csomó dologról nem is hallottam addig, amiket ő leírt. Mint ahogy hálás voltam akkor a Norbi pudingért, a rudiért, és a lisztjéért is, mert akkor még nem úgy volt, hogy az üzletekben a hűtő egyik felében volt bőven választék a high protein, a hozzáadott cukor nélküli termékekből. 

Én a mai napig elismerem, hogy a módszere működik, teljesen normális életet lehet élni vele. (És most már vannak az ő termékeinél olcsóbb alternatívák is).

Nem a 40 millió miatt sajnálom, még csak nem is amiatt, hogy visszavonul, de az, hogy tulajdonképpen azt sugallják, hogy a teljes munkássága hazugság volt, az szerintem nagyon erős. 

Természetesen attól mindenképpen el kell tekinteni az ő esetében, hogy személyesen mennyire szimpatikus vagy sem ő és a családja. Nem könnyű, mert mindenki elég erős személyiség, de nem is lehetetlen 

2 megjegyzés:

  1. Pedig semmi új dolgot nem vezetett be csak átvette az alacsony szénhidrátos étkezést és magas fehérjetartalmút, ami már nagyon régóta ment más országokban csak mi nem tudtunk róla és eladta úgy, mintha ő találta volna fel. Persze elismerést érdemel, hogy látta a rést a piacon. ( nála azt hiszem "pontokban" volt számolva a kalória, mondjuk a csirke ért 5 pontot, a kenyér meg 5000et és minél kevesebb pontú ételt ettél annál jobb voltál) Nem hiszem, hogy egészséges a sok cucc, amit árul, szójával, mesterséges édesítővel, a Norbi puding pedig már akkor megtalálható volt a Coopban sima mezei pudingként, ugyan azokkal az összetevőkkel kb. fele annyiért. (erről is később értesültünk) Nyilván nem mindenben hazudott, de rengeteg baromságot mondott, ami igen csak káros, már azokra, akik tudnak gondolkodni is néha. :) Egyébként a Norbi könyv, az első az tényleg nagyon nagyon jó volt! Szerintem annál jobb nincs is, ha valaki nekiáll diétázni nyugodtan lehet még a mai napig is forgatni a lapjait, az tuti. De Norbi jobb ha visszavonul, bár kétlem, hogy sokáig bírná :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt gondolom, hogy ez a döntés még változni fog, de ki tudja, lehet, hogy tényleg elfáradt (és nyilván az a stroke is egy csomó mindent megváltoztatott)

      Törlés