Egész héten minden napra jutott valami, ami borzolta az idegeimet, vagy csak rosszkedvűvé tett. Már szerdán úgy voltam vele, ahogy a szurkolói dalban is van "csak a szombatra vársz". Azt gondoltam, hogy na majd ez a szombati meccs, ami teltházasnak ígérkezett elfeledteti a heti rossz dolgokat. Utolsó hazai meccs ebben a szezonban, már bajnokként.
Azt már tegnap is egyfajta ünnepként éltem meg, amikor kisütött végre a nap. Ma reggel pedig a heti őszies idő után arra ébredtünk, hogy megérkezett a nyár. Így még jobban vártam a meccset, végre (az idén először) úgy mehetünk, hogy még egy kardigán sem kell.
Nos..ehhez képest jó nagy csalódás ért..még az első félidőben csak-csak volt valami öröm is, vezettünk egy góllal, bár látszott, hogy itt aztán megint alig valakinek van kedve focizni. A második félidőben meg is lett ennek az eredménye, mert nem csak egyenlítettek, és aztán megfordították a meccset a debreceniek, de még erre is rátettek egy lapáttal, és így kikaptunk 1:3-ra. Nincs jelentősége, ugye már két hete bajnokok vagyunk, de ez azért nem bajnokcsapathoz méltó játék.
Mindegy is. Kár már ezen mérgelődni. Jó idő volt, együtt voltunk, és ez akkor is győzelem, ha egyébként kikaptunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése