2022. jan. 22.

Szombat

 Arra ébredtünk, hogy már megint behavazódott minden. Szerencsére mellette hétagra sütött a nap is, így azért kevésbé sokkoló volt az élmény. Gondoltam is már reggel, hogy na, szegény Patrik, ma délután felszáll a repülőre 16 fokban és napsütésben, és mire itt leszáll este, már mínuszok fogadják majd. Gondolom múlt héten ez kellemesebb volt fordítva. (És azóta ezt meg is erősítette, hogy így volt) 

Tegnap megérkezett az első megrendelt vászonkép, ma fel is került a falra. Nem kicsi, 180*120 cm. 😊 Egyébként ezt csak az tudja, aki élt egészen pici lakásban, de fergeteges érzés, hogy van ekkora szabad falfelületünk. Most van itt a nappaliban saját Gömbkilátónk. 



Már várom, hogy megérkezzen a szembe falra is, azt egy másik nyomdából rendeltük. 

Az ilyesmi egyébként csak nekem olyan, amitől mindig elolvadok? 



4 megjegyzés: