2022. jan. 4.

Kedd

 Már megint fáj a lábam. Most kevésbé van az az idegesítő érzés benne, amitöl folyton mozgatnom kell, cserében a bal combom külső részétől indulva fáj egészen a térdemig, illetve a másik irányba a derekamig. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon hova is kéne ezzel mennem, hogy esetleg kiderüljön mi ez. A masszőröm szerint a piriformis van begyulladva, és az csinálja, tegnap próbált is mindenféle módon segíteni.A masszázspisztoly volt a leghatékonyabb, de túl sokáig nem bírtam elviselni. 

Ülni egyébként nagyon rossz, tekintettel arra, hogy a munkám mostanában leginkább monitor elé szegez, kínlódás volt a mai nap is már. Mire négykor hazajöttünk, már rázott a hideg a fájdalomtól. 

Lehet egyébként, hogy a tegnapi masszázs felerősítette átmenetileg a tüneteket, de ha ez van, az egy-két nap alatt ki fog derülni. 

Ha rosszabb lesz, akkor meg úgyis kénytelen leszek valami orvosnak.megmutatni.



4 megjegyzés:

  1. Ferinek, mikor erős csípőfájdalma volt, végül összefüggésben volt egy kisebb anyagcsere- és emésztési zavarral. Amióta figyel rá, hogy minél kevesebb fehér lisztet ill. glutént vigyen be, azóta rendeződött.Lehet, hogy neked is e felé kellene tapogatózni.

    VálaszTörlés
  2. Dius amennyiben be van gyulladva, akkor - ezt egy nagyon jó sportmasszőrtől tudom - nem szabad masszírozni a begyulladt részt, csak ha a gyulladás elmúlt.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kellenetlen lehet! Jó lenne valamilyen rendszeres sport, mozgás mert a sok ülés nem segit sajnos..
    Jobbulást!
    Fanni

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a tippeket, tanácsokat.

    VálaszTörlés