2022. jan. 18.

Csak egy kedd

 Régen úgy volt, de már nekem is csak halvány emlék csak, hogy ha kedd, akkor Belgium. Patriknak most úgy van, hogy ha kedd, akkor Porto. Ma mentek át Lisszabonból Portóba, vonattal. Már eddig is szereztek csodás emlékeket, meg olyanokat is, amiket majd az unokáiknak is fognak mesélni, pl hogyan "hozták" le a tériszonyos barátjukat a hegytetőről. Nem aggódták azért túl, még videózni is volt idő "mentés" közben. Később majd az utókornak mutogathatják úgy is, hogy politológusok egymás között..


Miközben ők ott kikapcsolódhak, mi itthon éljük a kis szürke hétköznapjainkat. Némi színt és izgalmat vitt a mai napba, hogy Roli háromnegyed hétkor hívott (ötre mentünk dolgozni, telefonon ébresztettem fél hét előtt kicsivel, így egészen biztos voltam benne, hogy valami történt, azért hív), hogy hát van egy kis baj. Vérzett az orra, és a lepedője is olyan lett, mit csináljon vele. Hát a legkevésbé sem izgatott a lepedő probléma, mert arra koncentráltam, hogy mi az, hogy vérzett az orra? Nálunk senki nem ilyen orrvérzős fajta, egyszer történt ilyen Balázzsal, jó pár napig volt kórházban utána. Kérdezgettem fáj e valamije, elállt e, stb, hallottam a válaszaiból, hogy nem is érti miért aggódom. Csak kifújta az orrát, és utána ez lett. Megnyugtattam, hogy a lepedőt majd délután kimosom, és megbeszéltük, hogy ha bármi furcsát érez napközben, szól a suliban is, és hív engem is. Szerencsére nem volt már később semmi gondja. 
Ma voltam a munkahelyi tesztelésen délután. Rég próbáltam már ennyire pozitív lenni, mint ott és akkor, de ez kevés volt, maradt a negatív eredmény. Pedig ilyen tünetmentes lógásnak örültem volna. 
Balázs tegnap is, és ma is sikerrel megküzdött nekünk meccsjegyekért, így most már biztos, hogy jövő héten már megyünk focimeccsre. A fagyoskodás része annyira nem hiányzik, de minden más igen. 
Voltam ma masszázson is, most sokkal jobban sikerült a lábamat is rendbetenni, mint két hete. Remélem, hogy holnap is ezt fogom érezni, és nem lesz megint kicsit rosszabb a helyzet. 
Egyébként nektek is feltűnt, hogy ez a január sokkal gyorsabban telik, mint ahogy a januárok szoktak? 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése