2022. jan. 13.

Sűrű nap volt

Mindemellett nagyon fárasztó is. Most van fél tíz, és mostanra jutott el odáig a làbam, hogy már elviselhetetlennek tűnik. De ki fogom bírni most már addig, amíg bejutok a fürdőbe, mert a kádban majd jobb lesz sokkal. Most már kicsit bánom, hogy nem mentem el végül orvoshoz, de délután, amikor erre lehetőségem lett volna, egészen más dolgok foglalkoztattak. 
Leginkább az,.hogy akkor most jött el az a pillanat, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nem vagyok/vagyunk betegek. Felváltva voltunk elég rosszul, kevésbé rosszul, és vacakul. Természetesen semmi.rgyértelmű tünet, de mindegyikünknél volt fejfájás, izomfájdalom, nálam délutánra hányinger, hátfájás is. Volt itthon két teszt, ilyen orrbanyúkálós gyorsteszt. Nekünk még soha nem volt ilyen élményünk, és nem is fogunk erre rákapni. Mindketten negatív tesztet produkàltunk, így covid ügyben megnyugodhattunk (amennyire lehet egy gyorsteszttől), és megállapítottuk, hogy valami más bajunk van, vagy egyszerűen csak annyira fáradtak vagyunk, hogy már kilátszik..
Voltam könyvtárban is, hoztam haza jó könyveket, lesz minden estére olvasnivalóm egy darabig. 
Patrik ma volt pcr teszten, negatív lett, így minden gond elhárult az utazás.előtt. (Portugáliában kérik a negatív tesztet mindenkitől, oltás számtól és típustól függetlenül) 


9 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Hát ilyen érdekesen. Továbbra sincs semmi konkrét, csak ilyen fura minden.

      Törlés
    2. gyors javulást, bármi is kerülget

      Törlés
  2. A negatív gyorsteszt nem jelenti azt, hogy negatív vagy. A gyorstesztnél csak az a biztos eredmény, ha pozitív.
    Mielőbbi jobbulást nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom. Azért írtam a zárójeles megjegyzést. De jövő héten kedden megyek céges tesztelésre is, ott fény derül a dologra, ha úgy van.

      Törlés
  3. Feri elvileg vasárnap repül Lengyelországba. Ő is holnap megy tesztelni. Kicsit para, mert bár mi elvileg jól vagyunk, de Milán osztályában a héten 3 gyerek lett covidos. Köztük oltott gyerekek is. szóval ki tudja.
    Remélem és drukkolok, hogy csak valami múló rossz közérzet legyen nálatok is, lehet ám, hogy a mai 7 fok és erős szél is belejátszik.
    A könyvekhez jó szórakozást :-) Én is a héten voltam, és egy mázsa könyvvel jöttem haza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem Ferinek nem kell halasztani az utazást, és jó lesz a teszteredmény.
      Én is gondoltam, hogy ez a heti időjárás is rendesen bekavarhatott. De bármi is ez, rosszabb ne legyen.

      Törlés
    2. Szerencsére negatív lett a tesztje, utazhat.

      Törlés
    3. Örülök, jó utat neki. Neked meg kitartás egyedül itthon a fiúkkal.

      Törlés