2022. jan. 8.

Szombat

 Ahhoz képest, hogy aludtam tegnap délután is, sikerült a szokott időben elaludnom. Reggel fél kilenckor ébredtem, úgyhogy mondhatjuk, hogy bepótoltam a pár nap alatt keletkezett alváshiányt. Az árnyékolta csak be ezt a jó érzést, hogy már reggel is fájt a lábam. Kicsit napközben időnként jobb volt, de az ülés továbbra is katasztrófa. 

Ebédre cordon bleu készült, a hagyományos sonkával-sajttal töltött verzió is, és olyan verzió is, amibe hagymával párolt-pirított csirkemájat tettem. Ez utóbbi is nagyon finom volt. 

Délután kicsit filmezni akartunk, de végül semmi kedvünkre valót nem találtunk a netflixen sem, sorozatot meg most nem akartunk elkezdeni. Pár filmet néztünk 10-15-20 percig, aztán feladtuk. 

Elpakoltam.a karácsonyi díszeket, most kicsit kopárnak tűnik minden, de majd visszakerül pár tavaszi dolog, és akkor jobb lesz a helyzet. 


4 megjegyzés:

  1. Szia !Sokszor olvasom, hogy fáj a lábad, és ülni is rossz. Nem lehet, hogy isiászod van ? Nekem a sok üléstől lett, és a fájdalom a bal lábamban összpontosult. Rémes volt, nehezen gyógyult. Ne haragudj, hogy írtam !Gyógyulj meg ! Klára

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál. A férjem is ezt az isiász dolgot emlegeti, lehet benne valami. 🙁 Nekem is a bal lábam az érintett.

      Törlés
  2. Talán az int-en nézz utána, vagy az orvost kérdezd meg, hátha .Drukkolok, hogy hamar rendbe tudjál jönni ! Nagyon szeretem olvasni, hogy mi történik Veletek, mit gondolsz ? Mintha egy másik családom lennétek !Legyen szép napod !

    VálaszTörlés