2021. júl. 18.

Még ez kikívánkozik

 Egyetlen témában maradt bennem némi keserű szájíz a nyaralás kapcsán. Ez pedig a vendéglátó egységek kapcsán. Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy minden drágább lett, minden élelmiszer sokkal többe kerül, mint tavaly ilyenkor. Ezzel kapcsolatban nem is szólnék egy szót sem, hiszen régen is drágább volt a Balaton parton enni, mint otthon. Ezt el tudom fogadni. Nem mondom, hogy minden esetben tetszik is, de megvan a lehetőségem arra, hogy ha sokallom az árát, akkor elmegyek a legközelebbi boltba, megveszem az alapanyagot, és megcsinálom magamnak. A nyaralás viszont arról is szól, hogy a napi kötelező feladatok alól mentesüljünk, így ez az opció azért messze nem az, amit minden nap választ az ember. A mi családunk esetében egy-egy főétkezés nagyjából 12ezer forint kiadást jelentett. Mindketten kaptunk a szép kártyánkra pénzt, úgy kalkuláltunk, hogy a két kártyán lévő összeget ezekre az ebédekre, vacsorákra szánjuk, mellette pedig majd ahogy adódik. Az elmúlt években is így csináltuk. 

Az idén viszont, dacára annak, hogy kb márciustól mindenhol kötelező elfogadni a bankkártyát is, rengeteg helyen találkoztunk azzal, hogy csak készpénzt fogadtak el. Hallottunk olyan kifogást, hogy még nem jött meg a terminál, pedig már áprilisban igényelték (tavaly is elfogadták), olyet, hogy jajj, a szép kártyát mêg nem engedélyezték..de mind közül a legaljasabb az volt, aki nagy szájhúzva elővette a terminált, majd amikor már megjött az sms a sikeres vásárlásról, egy pillanat múlva érkezett egy törölt vásárlásról is. Közben a hölgy vadul nyomkodta a terminált, gondolom mindenáron meg akarta akadályozni a tranzakciót.

De találkozunk olyannal is, ahol megkopott felirat volt felszögelve, hogy "a mai napon technikai okok miatt a bankkártyás fizetés nem működik" Ezen a helyén pl nem is engedtek idegeneket leülni, közölték, hogy csak foglalással..

Néha kedvem lett volna ezekre az emberekre rászabadítani az ellenőröket, de aztán mindig lehiggadtam, és rájöttem, hogy saját maguk ellenségei mind. 

Ezeket a kicsinyes húzásokat nem lehet a covid helyzet számlájára írni. A balatoni éttermek, büfék tavaly is tudtak teljes szezont csinálni, ahogy az idén is. Ez továbbra is az a fajta trükközés, mutyizás, amit valamikor réges régen jól megtanultak, és nem hajlandók ettől elszakadni. És nem, nem érdekel, hogy van fekete kassza is, de legalább ne nézzenek teljesen hülyének, mert azt nagyon nem szeretem. 

Mondjuk az egyetlen eszköz a kezemben a nemszetetéssem kifejezésére, hogy ezeknêl az embereknêl nem hagytunk pênzt semmilyen formában. Szerencsére akadtak azért olyan helyek is, ahol nem jelentett gondot, hogy ha nem készpénzzel fizettünk. 


3 megjegyzés:

  1. Mi nem találkoztunk ilyennel, legalább is ahova járunk, mert kb. mindig oda megyünk vissza. Azoknál mindennel lehet fizetni. Érdekes ez az áremelés is, pont ma akadtam ki a boltba, hogy 16ezer forintot hagytam ott reggel és semmi extrát nem vettem csak egy két napra főznivalót, friss pékárut, tejet, sőt sok a lejárat közeli terméke is....még is. borzasztóan elszálltak az árak, nem csak a kajában, hanem úgy mindenhol. És persze rálehet most fogni mindent a kovidra és persze valahol van benne igazság. De érdekes kint pl. ahol a férjem van ott a kajának szinte nem változott az ára, de ott is a benzin ment fel jóval. Nem tudom meddig lehet ezt még fokozni....

    VálaszTörlés
  2. Mi sajnos az idén már nem tudtunk ugyanoda visszamenni, eladták a házat, ahol az étterem volt. Nem sikerült igazi alternatívát találni.
    Áremelés ügyben el sem tudom képzelni, hol van a vége..vagy hogy mi lesz a vége .

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, hogy most mindent ráhúznak a kovidra... jó indok ez az áremelésre is. Feri szokta mondani, hogy áremelés addig van/lesz, amíg van, aki az emelt árat is kifizeti.
    Mi is kártyás fizetők vagyunk, és szerencsére nem is volt vele gond, mert nem is tartunk magunknál annyi készpénzt, hogy egy családnyi ebédet ki tudjunk fizetni.
    Nekünk is van egy bevált menüs helyünk Füreden, ha csak tudunk, ( és olyan a kaja, ott ebédelünk), de Máténak már kezd néha kevés lenni:-) Még szerencse, hogy Marcinak meg többnyire sok, úgyhogy összeszedi a maradékot. reggelit-vacsorát a boltban veszünk. Max. feldobjuk valami extrával, amit itthon nem szoktunk venni, vmi különleges sajt, vagy padlizsánkrém, hogy mégis nyaralásszaga legyen :-)

    VálaszTörlés