2021. júl. 16.

Az utolsó nap

 Kimaxoltuk még, amennyire csak lehetett, csak háromnegyed hatkor indultunk haza. Igaz, könnyen vagyunk, nem kellett időre elhagyni a szállást, nem kellett rohanni sehova sem, ráadásul az autópályán másfél óra alatt itthon vagyunk. 

Még strandoltunk, még ettünk töltött lángost, még sétàltunk is ma. Természetesen közben összepakoltunk, kitakarítottunk, de semmit sem kapkodva, csak úgy szépen, ráérősen. Ez a pakolás jól megy, mert este kilencre itthon már minden a helyén is volt. Hiába, az évek alatt olyan rutint szereztünk ebben is, hogy már egy kicsit sem okoz gondot ötünknek két és fél hétre összepakolni úgy, hogy bárhol is vagyunk, olyan, mintha otthon lennénk. Ehhez van akinek a saját kispárnája kell, valakinek a kávéfőző, és van, akinek bizonyos pohár. Minden eshetőségre felkészülve van nálunk egy kisebb patika, gyakorlatilag gipszelésen kívül bármit el tudok látni. 

Természetesen elkészült a már hagyománnyá vált utolsó napi családi fénykép is. Jól látszik, hogy én vagyok a legkisebb most már minden szempontból. Az is jól látszik, hogy Roli igencsak kinőtte a kiskirályfiságot, jelen pillanatban az összes fiam ugyanolyan súlyban van, és szinte egyforma méretű ruhát hordanak. 


Egyébként na is pont olyan jó érzés volt belépni a lakásba, mint akkor, amikor először jöttünk ide haza nyaralás után. Még mindig úgy szeretek ide hazajönni. 

6 megjegyzés:

  1. A képet látva bennem is felmerült, hogy te vagy a legkisebb, de lassan az apjukat is lehagyja minden fiú.:-)
    És évek óta feszít a kérdés, most fel is teszem: Hogyan különbözteted meg a szinte egyforma méretű ruhákat? És a zoknikat??? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A zoknik között a teljesen egyforma méretűekben van jelölés (fekete pötty a Roliéban), a ruhákat tudom, hogy melyik kié.

      Törlés
  2. Hamar elszaladt, még itthonról olvasva is. :)))
    Remélem sikerül még elmennetek máskor is, hogy tavaly is!
    És az otthon, édes otthon... de jó úgy hazamenni, hogy az embert öröm járja át amikor belép, még akkor is, ha csodálatos nyaralás után teszi ezt.
    Szép hétvégét nektek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is reménykedünk benne, hogy talán szeptemberben megint mehetünk még egy kicsit. 😊

      Törlés
  3. Ugyanez jutott eszembe nekem is, mint Teide-nek, hogy hamarosan Balázs magassága is veszélybe kerül :-) ... Mindig jó a nyaralásotokról olvasni, de azt is teljesen átérzem, amiről írsz, hogy milyen jó hazaérni, mert ezzel mi is azt hiszem így vagyunk, néha még elindulni is nehéz :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövőre egészen biztosan mindenki magasabb lesz Balázsnál, de megkockáztatom, hogy Patrikon is mindkét öccse túl fog nőni. 😊

      Törlés