2021. júl. 24.

Szombat

 Tegnap még volt olyan gondolatunk, hogy ma el kéne menni a Balatonra, kicsit megint feltöltődni az ottani nyugalomból. De Balázs holnap dolgozik, és aztán péntekig egyfolytában, én meg hulla voltam minden értelemben, így aztán végül itthon maradtunk. Úgy egyébként jó döntés volt, mert a mai semmittevős nap úgy kellett, mint egy falat kenyér. Pedig egyébként kicsit unatkoztam, és megfordult a fejemben még ebéd után is, hogy csak el kéne indulni valahová. Na persze úgy lett volna az igazi, ha kitalálom az úti célt, és oda tudunk hoppanálni. 

Szóval nem tudok semmi izgalmasról beszámolni ma, végtelenül unalmas napunk volt ebből a szempontból. 

De az első olimpiai aranyérmet láttuk, szemtanúi voltunk a történelmi pillanatnak. Az olimpiát csak fél szemmel követem, vannak ott olyan sportok, aminek nem is értem a létjogosultságát sem nagyon, de természetesen a magyarok szereplését nyomon követem én is, és lehetőség szerint drukkolok is nekik. 


4 megjegyzés:

  1. Az olimpiáról hadonló a véleményrm. Szilágyi Áron londoni aranyérmes versenyét is láttam és akkor is ugyanúgy ledöbbentem , mint ma. Az egyik legszimpatikusabb sportoló, végtelen szerény. Szimpatikus.

    VálaszTörlés
  2. Áronnal kapcsolatban is egyetértünk. 😊

    VálaszTörlés
  3. Dia, hol lehet neked privátban írni? Akárhogy nézem, nem látom az oldaladon...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pinter.diana78@gmail.com az email címem. :)

      Törlés