2021. júl. 23.

Valami nem kerek

 Nyár van, péntek van, nyaraltunk már egy fergetegesen jót, és már azt is biztosan tudjuk, hogy megyünk még az idén. Minden a legnagyobb rendben, valami mégsem kerek. 

Nem viselem jól még mindig azt, hogy a gyerekeink egyre kevésbé vannak "rànk szorulva", azt is tök hülyén reagáltam le magamban, hogy Zsófi szülei szemmel láthatóan nagyon szeretik Patrikot. Örülni kell ennek, mert ahogy nekem is rögtön belopta magát a szívembe ez a lány, úgy tűnik, ez ugyanígy történt a másik családban is. Mégis olyan fura érzés. Ezt is tanulni kell még. 

Közben folyamatosan jelen van bennem ez a valami, amit nevezhetünk akár életközépi válságnak, akárminek, de elég nyomorult módon rendszeresen azt érzem, hogy semmire sem vagyok már jó. Nem tudom magam szépnek érezni, vagy akár olyannak, akit szexinek tartanak. Emellett egyre kevésbé szeretek főzni, sütni, nehezemre esik a bevásárlás, folyton ugyanazokat a köröket futom mindenben. Van egy csomó minden, ami böki a csőrömet, de nincs sem kedvem, sem erőm ezekkel előállni. Senkinek. 

Elolvastam már egy csomó okosságot a témában, de nincs továbblépés, mert nem akarok egyedül változni. 

De mondjuk, hogy mindezt csak az extra fáradtság érzés mondatja velem, és sokkal szebb lesz a világ egy jó alvás után. 

5 megjegyzés:

  1. Ne haragudj, hogy ezt így leírom, de a naplódat olvasva sokszor olyan, mintha 60 feletti nő lennél.
    Én imádom a Balatont, igen szerencsések vagytok hogy minden évben lejuttok és tudom hogy nem lehet negunni.
    De miért nem próbáltok ki valami mást? Rengeteg szuper hely van Magyarországon ahol ÉLMÉNYEKET gyűjthetnétek. Nem minden a megszokott lenne.
    És ez a hétköznapokra is vonatkozik.
    Miért nem mentek túrázni, fürdőbe, színházba...stb a férjeddel?
    Én elhiszem hogy az unalmas hétköznapokba ki lehet égni.
    De nekem rejtély hogy miért nem változtatsz.

    VálaszTörlés
  2. Az utolsó mondatodra a válasz benne van a posztban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked mindenre van kifogásod...
      Akkor tényleg nyűglődj tovább még évekig. Hátha egyszer szebb és jobb lesz.

      Törlés
    2. Szerintem egyrészt ha nem tetszik, ne olvasd, nem kötelező. Másrészt mindenkinek van rosszabb napja, időszaka, az élet nem csillámpóni. Harmadszor szerintem Dius pont, hogy szereti az életet, a családjat.

      Törlés
    3. Persze hogy vannak rosszabb időszakok az ember életében. Hiába szereti az ember a munkáját, családját...stb attól még ha ennyire nem érzi jól magát akkor igenis változtatni kellene mert mitől lenne jobb? Magától megváltozik bármi is a világon meg az ember életében?

      Törlés