2009. febr. 23.

Esik a hó

... és ugyan bőven nem az első hó, de azért "az egész világ csupa porcukor". És egyáltalán nem öröm ez a szíveknek, vagy mégis? Biztos van azért, aki örül neki. Én örülni éppen nem, mert ránézve a naptárra, ez már ilyenkor mehetne a fenébe. Február vége van. Ilyenkor már leginkább a tavasz érkezhetne de szélsebesen ám. Emlékszem, mikor Eriket vártam, ilyenkor február végén egy szál kardigánban mentem a fogorvoshoz, mert tökjó idő volt.
Tegnap este olvastam pár bölcs gondolatot, ami azért jó mélyen elraktározódott. Gyakorlatilag mondhatnám azt is, hogy csontig hatolt minden szó. :-) És ugyan még mindig nem tudnék mást válaszolni arra a kérdésre, hogy ki vagyok?, minthogy Én én vagyok... , és még mindig nem tudnék igazán válaszolni arra sem, hogy mit szeretnék?. Mert mit is? Ha a felszínt nézzük, megvan mindenem. Sőt, talán kicsit több is. Csodálatos ajándékként három gyerekem is születhetett, és ez sokkal több bármi másnál. Tárgyak is itt vannak, minden, amire szükségem lehet. Van családom, vannak barátaim, kisebb gikszerektől eltekintve, egészséges is vagyok. Tehát akkor mivel nem vagyok elégedett? Vagyis inkább mi az oka, hogy elégedetlen vagyok? Nincs válasz. Csend van odabent, néma csend. Vagy hazudok még magamnak is, vagy tényleg akkora zűrzavar van mindenhol bennem, hogy azért nincsen válasz.
Tudom, hogy nem lehet a sötét felhőket egyetlen kis szellővel elkergetni. Tudom, hogy sok napsütés kell ahhoz, hogy hetek, hónapok (megkockáztatnám az éveket is) óta tartó esőzést felszárítson. De azért ez lehetséges. Kemény, kitartó munkával ismét lehetek az, aki vagyok. Sem nem skizo, sokféle Dius, sem nem önmarcangoló, hanem az, aki örül az életének, aki meg tudja teremteni maga körül azt a világot, amiben élni szeretne. Mert hiszen eddig úgy gondoltam, és úgy is tettem mindig, hogy "Egy mosoly semmibe sem kerül, de nagyot visz véghez." És mosolyogtam, mindig, mindenkire. És mindig megtettem mindenkiért mindent, hogy mosolyogni tudjon. És most tudom, itt álltok páran, és mosolyogtok, hogy mosolyogni tudjak. Fogok. :-)
És ezt is igyekszem jól a fejembe vésni: "Érdemes aszerint élni amiben hiszel, mert különben előbb-utóbb abban fogsz hinni ahogy élsz!" (Kovács Ákos)
Mindenesetre itt és most meg kell, hogy köszönjem mindannyiótoknak a telefonhívásokat, a beszélgetéseket, a meghallgatásokat, az együtt sírásokat, a "kiosztásokat" is, a virtuális pofonokat, a virtuális öleléseket, a rámgondolásokat, és mindent.. Mert tudom, hogy időben térítettek észhez. Még időben vagyok.

Ja, és azt tegnap nem is említettem, hogy a könyvespolc is leszakadt a gyerekszobában. :-D :-D
De most már megvolt a három... a telefonszámla, a szemüveglencse, és a könyvespolc. Úgyhogy vége van a rossz szériának. És következik a "Süt a nap, nehogy szomorú légy.." Majd aktualizáljuk valami havasra... csak most ilyen nem jutott eszembe. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése