Na, ő az. Muszáj írnom róla. Ezt szedem immáron december óta. A másik (az elődje) is így nézett ki, mondhatni az volt a kistesója. De végülis mindegy. Haragszom rá. Utálom. Mert képviseli mindazt, amitől végtelenül undorodom. A betegséget, az orvosokat, a gyengeséget, a kiszolgáltatottságot.
Kipróbáltam, hogy nem szedem. (nem kell érte lecseszni, már megtették) Persze, hogy nem voltam jól (és bocs, Eszter, hogy nem vallottam be akkor). Vagyis ez a nem voltam jól ez nem jó kifejezés. Szarul voltam, na. Irtózatosan. Képtelen voltam uralkodni rajta, de ő sem bírt velem. Na, és ebből aztán lett egy olyan káosz, hogy majd belepusztultam. Megijedtem, és azóta szedem megint. (egyébként nem maradt ki csak pár nap) De így sem jó. Mert beveszem, eltelik egy fél óra (gondolom ez alatt az idő alatt szívódik fel), és jön a buborék, a szédülés, és olyan valószínűtlen lesz minden. A fehér szín ilyenkor rettenetesen bántó, és nem is szabad sokáig néznem, mert abból tutira baj lesz egyszer. Már-már mániákusan gúvadt szemekkel tudok bámulni, ha belefeledkezem bármibe, ami fehér. De komolyan... elég gáz lehetek olyankor. Na, mindegy. Szóval utálatom tárgya a képen. Meg gyengeségem szimbóluma is. Mert akárki akármit mond is, ezt nem tudom másképp megélni (még), minthogy ez itten a gyenge pontomon. Pont az agyamban.
"Az epilepszia ismétlődő rohamokkal ill. görcsökkel jellemezhető betegség. Az epilepsziás rohamok az agy ingerképzési folyamatában beálló átmeneti zavar következtében alakulnak ki.
Egészséges működés esetén az agysejtek irányítják a test mozgását azáltal, hogy az idegpályákon keresztül az izmokhoz szabályos módon juttatják el a megfelelő "parancsokat". Epilepszia esetén az idegsejtek szabálytalanul működve túl sok "parancsot" juttatnak el az izmokhoz, ennek eredményeképp összehangolatlan izomaktivitás - epilepsziás roham - alakul ki. A Trileptal rendezi az agyi idegsejtek túlingereltségi állapotát azáltal, hogy elnyomja a rohamokat, illetve csökkenti azok gyakoriságát.
A Trileptal az epilepszia ún. parciális rohamfajtáinak kezelésére szolgál. A parciális rohamok az agy bizonyos régióit érintik csak, de kiterjedhetnek az egész agyra ún. tónusos-klónusos rohamokat okozva.
A parciális rohamoknak 2 fajtáját (szimplex és komplex) különböztetjük meg. Az egyszerű (szimplex) rohamban a beteg tudatánál marad, míg a komplex roham tudatvesztéssel jár együtt." (www.egeszsegkalauz.hu)
Szóval én haragszom rá. Akkor is utáltam, mikor először jött. Most meg főleg. Utáltam, hogy erről kellett beszélnem a gyerekeimmel, utáltam, hogy el kellett mondanom, mit kell tenniük, ha ők vannak csak velem, amikor.. Utálom, hogy azért erősnek kell mutatnom magam, pedig ezügyben marhára nem vagyok az. Utálom, hogy kiszámíthatatlan, és nem jön akkor, mikor nekem jól esne, de jön akkor, mikor legkevésbé számítok rá. Utálom, hogy a rohadt gyógyszer miatt rendszeresen kell(ene) ennem, napi 8 órát kell(ene) aludnom, nem ihatok alkoholt (mert amúgy tökrészeg lennék minden nap :-D). És azt sem tudom, milyen gyógyszer az, ami "kilövi" majd. Elvileg az antibiotikumokkal nem csípik egymást. Meg különbenis.. és egyáltalán.
Miért pont én? Különben meg tudnám mutatni, hogy hol van a bibi. Komolyan.. tökhülyén hangzik, de egy-egy nem teljes roham esetén simán rá tudnék mutatni, hogy na, ott keressétek, vegyétek ki, vagy tegyetek be valamit, ami hiányzik, vagy akármi, csak szabaduljak.. De ilyen nincs.
És amikor tegnap Patrik feltette a kérdést, csak úgy minden átmenet nélkül, hogy: "Tényleg anya, ez az epilepszia veled született betegség? Mert akkor akár Te is továbbadhattad nekünk, nem?" Ártatlan, érdeklődő, gyermeki aggódást és kíváncsiságot kifejező kérdés volt. Viszont fájt. Mert nem, nem tudom, velem született e, vagy csak úgy az idők folyamán alakult, mondjuk elraktározva egy helyre a fájdalmakat, csalódásokat, sötét gondolatokat. És nem, nem tudom, hogy tovább adtam e. De az isten mentse meg őket tőle!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése