De nem life. Sőt... Nem az enyém. Nem kellek, és további sikereket kívánnak az álláskereséshez. Ja, jó, köszi. Jól kibőgtem magam, és már nem is a padlón vagyok, hanem a szőnyeg alatt. Dühös is vagyok, nagyon. Amiért nem engem választottak, pedig tudom, hogy jó voltam, és jó is lennék. Hallottam ma reggel olyat, hogy az is szempont volt, hogy ne nézzen ki túl jól az illető, merthogy sok a fiatal tűzoltó, és nem kéne nekik egész nap ott lebzselni az iroda körül. Hát, ha ez így van, az elég nagy marhaság. És nem vigasztal, hogy esetleg azért nem én, mert jól néztem ki. Jelen pillanatban rohadtul nem vigasztal az sem, hogy biztos lesz majd jobb.. és majd a következő. Jelen pillanatban tele van a .....-öm. (még az is kinőtt)
Meg amúgy is. Semmi sem az igazi, akármit akarok, semmi sem megy. Teljesen össze vagyok zavarodva, minden, amiről olyan nagyon meg voltam győződve egy pillanat alatt foszlik szét semmivé, mintha sosem lett volna. És nem tudom, melyik a valóság, és melyik az álomvilágom. Vagy hol van a kettő határa... Van egyáltalán?
Kár, hogy nem tudom átaludni ezt az időszakot. Jobb lenne. Legalábbis könnyebb. Vagy inkább egyszerűbb.
Kicsit meghaltam. Kicsit belehaltam az életembe. Nem tudom elmondani a gondolataimat, mert nem találok szavakat. Mindig ott és akkor nem, amikor a legjobban kéne. De hiába tudom előre, hogy mit akarok mondani Neki, amikor megtehetném, akkor megnémulok. Egy pillanat alatt ott állok üres fejjel, mint egy ... nem is tudom mi. Nem tudom elmondani, ami bánt, ami fáj, amitől tüske van, mert nem találom hozzá a szavakat. Majd hátha egyszer..
Addig azért örülök annak, hogy a huszonnegyedik órában eszembe jutott a kaja is, bár éhes most sem vagyok.
A hó meg szakad, és fújja a szél is... Ha tönkreteszi a holnapot, akkor mérges leszek. Nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése