Sokadik félig átaludt éjszaka után, mikor reggel teljes nyakmerevséggel ébredek, eljutottam valahova. Mielőtt elaludtam, készítettem egy szép kis csomagot. Kis helyes lett, pici dobozkában, szép, csillogós piros papírba csomagolva, masnival a tetején. És szépen elraktam. Bele a szívem emlékezős szegletébe, ahol már olyan sok minden van. :-) Nem tudom, mit oldottam meg vele, vagy mit sem, mindenesetre megtettem.
Reggel azt leszámítva, hogy kellett öt perc, mire képes voltam megmozdulni az ágyból, és két kézzel kellett kitámogatnom a nyakam, hogy ne ordítsak a fájdalomtól, amit minden mozdulat okozott, egész jól keltem. Nem akartam rögtön visszaaludni, nem nyögtem fel, mikor tudatosult bennem, hogy mi mindent kell ma csinálni. Felkeltem, csináltam. Lelket vertem a gyerekeimbe, mert menni kell a "munkahelyükre", útnak indítottam mindenkit. Az első kávém közben hallhattam a "Nyitnikék, nyitnikék" madárdalt, és ez reményt adott. Talán mégiscsak lesz tavasz?
Viszont nem tudom azért még házimunka közben sem elhallgattatni a hangot a fejemben, ami csak mondja, csak mondja.. meg kérdez, meg kétked. Brrrrr..
És muszáj gondolkodnom is miatta.
De majd nemsokára rend lesz. Vagy nem.. ez így nem jó. Rendet teszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése