Az úgy kezdődött, még péntek délután, hogy eltűnt egy- azaz egy darab- szemüveglencse. Ami önmagában nem jelentene problémát, ha nem egy épp használatban levő szemüvegből tűnt volna el. De persze a szerencse nem mellettünk állt, így aztán a többi valószínűleg könnyű egyenletként kiszámítható. Hát igen. És még ez sem okozott volna akkora problémát, ha a szemüvegtulajdonos, történetesen Erik nevű gyönyörű középső gyermekem mondjuk legalább tisztában lett volna vele, hogy hol és mikor hagyta el. Legalább megközelítőleg. De nem. Első körben rögtön rákente a bátyjára, mert ugye csak ő lehetett, aki kidobta hógolyóval. Aztán a következő verzió, hogy még mikor behozta, megvolt. Aztán már mindenbe belezavarodott. És ebből következett egyenes arányban, hogy nekiláttunk a hóban szemüveglencsét keresgélni. A kevés fantáziával megáldottak is el tudják képzelni gondolom, amint a család apraja-nagyja gúvadó szemekkel próbál egy átlátszó műanyagdarabot felfedezni többszáz nm-nyi hóban. Mit mondjak? A tű a szénakazalban szerintem esélyesebb. Első nap sikeresen belénk fagyott még a .... is, de semmire nem mentünk. Illetve de. Ők megkapták még a fagyoskodás ellenére, vagy még a tetejébe a "méltó?" büntetésüket is. Nincs tévézés, nincs számítógépezés, nincs mamához/nagynénihez/dédihez mászkálás. Putty. Még azért a lakásban is tűvé tettem mindent, de nem került elő. Pedig bizony, még a kukában is megnéztem, meg a konyhaszekrényben is, sőőőőt, nem átallottam a wc környékét sem átnézni. Az meg ugye természetes, hogy az ágy alatt, a szőnyeg alatt, meg mindenhol.. De nincs. Így aztán másnap kezdtük előlről. Őrjítő, hányingerig fokozódó fejfájás ellenére is. De ismét csak azt az eredményt prezentáltuk, hogy újfent szétfagytunk, újfent kabátot kellett mosni, meg egy adag szennyes keletkezett. A büntetés pedig folytatódik. Mondjuk, becsületükre legyen mondva, szó nélkül betartják. Patrik azért időnként odamorog az öccsének (megjegyzem:jogosan), hogy nem kellett volna rámkenni, akkor is segítettem volna keresni. :-D És még ma is kerestük, igaz, már sokkal kevesebb reménnyel és lelkesedéssel, lévén ma már a hó helyett (amit tegnap, gondolom a szomszédok nem kis derültségére, még át is gereblyéztem) csak gusztustalan, nyálkás, ragadós, cuppanós sár volt. Azért ma is megfagytunk, ma is csináltunk egy rakás szennyest. És az a pici, átlátszó, kétdioptriányi műanyagdarab jókat röhög valahol. Mert persze, hogy nincs meg.
Egyetlen jó dolog van a büntetésükben (bár, bevallom, ma este már fellebbeztem az érdekükben enyhítésért). Felfedezték, hogy a könyvek jóbarátok. És olvasnak. És rácsodálkoznak, hogy jééé, ez is megvan nekünk. És néééézd, anya, kiolvastam a könyvet egyetlen este alatt. :-)
Talán életre szóló barátságot kötöttek a könyvekkel, mint én annak idején. Mert a könyvek elmulasztják a magányt, a rosszkedvet, és elvarázsolnak egy másik világba. Akkor, amikor csak akarjuk. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése