2023. jan. 14.

Szombat

Nincs semmi izgalmas történés nálunk ma sem. Itthon voltunk, főztünk, ágyneműt mostam, tévéztünk. 

Ezek most megint nem a kedvenc napjaim, ma is fájt a fejem egész nap. Nem nagyon, de ahhoz eléggé, hogy zavarjon. A vérnyomásom is meglepően magasra ment ma, néha már kicsit aggódom is, hogy a végén még kiderül, hogy nem csak a hormonjaim őrültek meg, de minden más is. Legalábbis most úgy néz ki, hogy semmi sem működik már normálisan. Úgy kéne nálam is, mint az elavult programoknál, egy szoftverfrissítés sok mindent megoldana. 

Azt lehet mondani, hogy egyike vagyok annak a sokmillió nőnek, aki az élete nagyon kevés pillanatában volt teljesen elégedett magával, de azért egészen jól elfogadtam magam ebben a tökéletlenségemben. Azon kívül, hogy a hajamat festem, hogy ne legyen teljesen fehér, semmi mást nem takargattam sosem. Most viszont néha kedvem lenne elbújni valami sarokban, senki ne lásson, ne akarjon beszélgetni, és most először egy kicsit sem szeretem magam. Borzasztó, hogy sokkal többet tudnék enni, mint valaha. Ezeknek a falási rohamoknak ellenállok, amennyire csak tudok, eszem a barnarizs tallért (persze, az is hízlal). Borzasztó, hogy folyamatosan figyelnem kell magamra, mert vagy a fejem fáj, vagy a vérnyomásom nem jó, vagy olyan szívdobogásom van, ami ijesztő. Néha ráz a hideg, máskor indokolatlan helyzetekben melegem van. 

Szóval...nem csak a húszéveseké a világ, de tény, hogy húszévesen egész más a világ. 

3 megjegyzés:

  1. Ezek mind a változókor tünetei. Nekem is akkor kezdett el pl. a vérnyomásom mocorogni, amikor beleléptem a változásokba. És igaz, nagyon nagyon gyorsan fog változni minden sajnos, főleg ha átléped az ötvenet. :/

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek kovtamával, ezek mind (lehetnek) a változókor tünetei is, még a fejfájás is. A hormonok segítenek a hőszabályozásban is, ezért lehet a hol fázok, hol melegem van érzés is. A lelki problémák, rossz hangulat szintén. A falási rohamok szintén. Szóval első lépésben le kéne szokni a bagóról, aztán elmenni egy változókori ambulanciára és kérni segítséget. Még nagyon fiatal vagy, és nem mindegy, hogy hogyan éled le a következő 40 évedet...Vagy 50-et.

    VálaszTörlés
  3. Az érzés is ismerős, a tünetek egy része is. Nagyon sok tüneten segítenek különböző gyógynövényes cuccok, vitaminok (pontosítok: nekem segítenek), illetve a mozgás , az olyan dolgok csinálása, amiket szeretek és nekem az önismeret is. Így is vannak lelkileg nehéz napjaim, de sokkal könnyebb, mint mondjuk 1 éve volt. A legnagyobb változást az hozta, hogy most egy ideje tudok aludni.

    VálaszTörlés