2023. jan. 30.

Fázós, havas hétfő

 Szegény hétfő...nem elég neki, hogy már csak úgy önmaga miatt is kicsit haragszik rá az emberek nagy része, ezt a mai hétfőt még az is tetézte, hogy borzasztóan hideg volt. Igaz, reggel úgy tűnt, cserébe lesz napsütés, ami majd kicsit szebbé varázsolja a napot, de aztán aljas módon délutánra bekúsztak a nap elé a felhők, és havazni kezdett. Az nekem nem vigasz, hogy dehát január van, ilyenkor ennek így kell lennie. Utálok fázni. 

Na mindegy, ez van, még gondolom így lesz ez egy darabig, jobb, ha megbarátkozom a gondolattal. 

Most már le merem írni, mert hivatalos a dolog. Patrik február végén új munkahelyen kezd IT Project manager -Downstream pozícióban. Nem írom le a cég nevét, de nagyon nagy cég, nemrég készült el a híres-hírhedt irodaházuk a Lágymányosi híd környékén. Az interjú is nagyon komoly volt, több körben zajlott, az utolsó megmérettetés két órás volt. Aztán nem sokkal utána megérkezett az ajánlat, ami olyan, hogy nekem is, Balázsnak is tátva maradt a szánk. Nagyon büszkék vagyunk rá, mert még 24 éves sincs, és ezt mind önerőből érte el. Nincs ismerős, nincs hátszél. Túl van az első felmondásán is, ami nem volt könnyű neki, mert sokat köszönhet a mostani főnökének. Akkor, amikor kifordult a világ önmagából, esélyt adott neki, lehetőséget a fejlődésre, bizalmat. Jól is működött mindez, de anyagilag nincs ott több, fiatalon pedig ez nagyon számít. Voltak mostanra csalódást okozó döntések is, ami nyilván sokat lendített azon, hogy végül a váltás mellett döntött. A felmondási idejét becsülettel végigdolgozza, azt mondta, az utolsó pillanatig ugyanúgy, mintha még lenne ott sok holnap, mert így érzi helyesnek és így korrekt. 

Azt hiszem, a sok minden mellett, ami szülöként büszkeségte adott okot már eddig is, ez a kis sztori az, ami leginkább azt igazolja, hogy jól csináltuk, amit csináltunk, mert sikerült egy értelmes, becsületes, egyenes embert nevelnünk. 


6 megjegyzés:

  1. Gratulálok Patriknak és Nektek is!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok Patriknak! Halkan megjegyzem, hogy nekem te vagy az egyik olyan szülő, akitől így távolról is sokat tanultam, hogyan változtassam meg időnként a gondolkodásom akár a tanulásról volt szó, akár a jegyek fontosságáról, akár másról a gyerekkel kapcsolatban. Főleg a lazaság, a minden úgy történik ahogy kell, az iskolát "nem vesszük annyira komolyan" témában. És a blogomban is mindig tudtad, mikor kell hozzászólni, ha kétségeim voltak. :) Szóval én meg ezt köszönöm Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, Tami, meghatottál. Köszönöm szépen.

      Törlés
  3. Gratulálok, és sok sikert és örömöt kívánok Patriknak az új helyen :-)

    VálaszTörlés