18

 Mától nincs már egy olyan gyermekem sem, aki nem felnőtt korú. Még akkor is furcsa és kicsit szomorkás érzés, ha egyébként ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezentúl azt csinál, amit akar, és nem fogja kikérni a véleményünket, vagy nem hallgat majd ránk. Mégis, hát ő a kicsi, a mi Rolikánk, szinte felfoghatatlan, hogy ennyi idő eltelt azóta, hogy egy hideg, de napsütéses szombat este úgy döntött, hogy akkor ma találkozni szeretne velünk. Pont úgy született, ahogy azóta is történik vele és körülötte minden. Nem tűrt ellentmondást, mégsem okozott túl sok gondot. A legszebb születése volt a három fiú közül, sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, ahogy nagy komolyan megnézett magának. Annyi mindent olvastam addigra a a szülésekről, főleg Eriknél készültem nagyon egy háborítatlan szülésre, mégis nagyon meglepődtem, amikor nem sírt, csak nézelődött. Akkor kezdett csak sírni, amikor maceràlni kezdték a kötelező dolgokkal. 

Ő az a gyerekünk, akivel mindenféle élményben részünk volt. Ízig-vérig gyerek volt, aki minden csínytevésben benne volt, aki többször volt gipszelve, mint mi, többiek összesen. 

Érdekes személyisége van, ami érdekli, azt olyan mélységben elemzi ki, ami már-már mániákusnak tűnik. Elképesztő tudása van a naprendszerről, a forma 1-ről, most már a fociról is. Remek érzéke van a fotózáshoz, a fotószerkesztéshez, és úgy beszél és ért angolul, mintha nem is magyar lenne. 

Nagyon kíváncsi vagyok rá, végül mi lesz majd az, amiben megtalàlja a neki legjobb utat. 

Az elmúlt 18 év egy izgalmas kaland volt vele, és remélem, hogy még sok ilyen izgalmas kaland vár ránk. 

Sok év telt el, de nemrég tudtam meg, hogy a kádas fotó sztorija az, hogy Erik minden alkalommal rábeszélte, hogy üljön csak be, anyáék örülni fognak neki.