December vége felé írtam a kolleganőnkről, akiről akkor derült ki, hogy borzasztóan agresszív, gyógyíthatatlan agydaganata van.
Ma fél tízkor jött a telefon a fiainak, mindketten dolgoztak épp. Ahogy a testvére is. Az ember valamiért abban a pillanatban tudja, hogy ez most az a hívás. Borzasztó volt látni, ahogy mindannyian sokkos állapotban indultak azonnal. Egy pillanatra ott és akkor megállt nálunk a föld forgása is. Nem lehet együttérző, vigasztaló szavakkal sem kifejezni azt, amit az ember ilyenkor érez. Mindenféleképpen ott van a gondolatainkban, minden ilyen szomorú esemény kapcsán újra és újra szembesülünk a saját halandósagunkkal, és azzal, hogy egy perccel sem fogunk itt több időt eltölteni, mint ami meg lett nekünk tervezve.
Egész nap nem ment ki a fejemből. Csak ötven éves volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése