2023. jan. 12.

Mindenki hülye

 Elég sokféle csoportnak tagja vagyok a facebookon. Nem az a fajta, aki aktívan posztolgat, vagy kommenteket ír, inkább a csendes megfigyelő fajta. Vannak olyan csoportok, ami nem kötődik semmi tematikához, inkább csak ilyen játszóterek. Leginkább már küzdőterek, mert bárki bármilyen témát vet fel, nagyjából az ötödik ember biztosan beszól neki. Aztán indul a lavina, és a végén már mindenki oltogat mindenkit. 

De ugyanez már igaz azokra a csoportokra is, ahol pl recepteket, vagy fotókat osztanak meg. Ha valamelyik főzős csoportban kérdést tesznek fel, érdemi válaszok helyett oltogatás kezdődik, miért nem használja a keresőt, van már olyan öreg, hogy ilyen hülye kérdést nem is kéne feltenni, stb.

Azt nem mondom, hogy én szentéletű vagyok, és mindenkit szeretek. Mióta ilyen férfias világban dolgozom, nekem is megy, hogy csípőből tudjak úgy válaszolni, hogy ne legyen több kérdés, de nem tudom megérteni, miért jó ez a fajta közösségi lét. Ha csak kötözködni tudnék, akkor inkább meg sem nyitnám ezeket az oldalakat. Azért felnőtt emberek vagyunk (elvileg), talán tudni kellene viselkedni. 

A másik, ami sehogy sem fér a fejembe, hogy vannak olyan emberek, akik valakit olyan szinten kipécéznek maguknak, hogy minden pillanatukat azzal töltenek, hogy ez után az ember után nyomoznak, posztoljàk, szerintük mit hazudik. Van ilyen a Facebookon is, szerintem a többség hallott is róla, hogy pl Norbi (igen, az a Norbi) feljelentést is tett már ilyen miatt. De futottam már bele tiktokon is olyan videóba, amiben egy egy egyébként tök hétköznapi, Angliában élő magyar hölgyön gúnyolódnak, nyomozzàk, mit csinál. Milyen emberek, akiknek ez a szórakozásuk? 

És csak mondom, akikről fentebb írtam, nem kamaszok, hanem felnőtt, középkorú, és akár idősebb emberek is. Akik olyan előszeretettel szidják a fiatalokat...pedig ha valamit, azt igazán meg lehetne tőlük tanulni, hogy azzal foglalkoznak, ami az ő dolguk. 

6 megjegyzés:

  1. A felnőttek sokkal rosszabbak, szerintem.

    VálaszTörlés
  2. Pár napja a hobbi varrós csoportban kellett az adminnak rendet tennie,, aztán egy másik csoportban - ha jól emlékszem az is varrás vagy horgolás-, nem engedik már, hogy gyerek legyen a képen, mert olyan kommentek érkeztek egy gyerekes képre, hogy az borzalom. Már nagyon várom azt a világot, ahol le lesz tiltva a kommentelési lehetőség. Semmi értelme, szinte csak árt.
    Elég sok olyan tartalmat gyártok, ami kikerül a megrendelő youtube csatornájára és sokan már elve azt kérik, hogy úgy legyen beállítva, hogy ne lehessen kommentelni. Gyerekprodukciók alá, már ha akarnék se tudnék beállítani kommentelési lehetőséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz olyan, hogy le lesz tiltva? Ó, micsoda fordulat lenne...😊

      Törlés
  3. A mostani, online világban megy ez a bátor cseszegetés. Személyesen meg sem mernének szólalni ezek a bátor fotelharcosok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudok olyanokat, akik annyira bátrak lettek a fotelharcban, hogy már élőszóban is mindenkivel kötekednek. (Míg egyszer emberükre nem akadnak)

      Törlés