Akiért jelen pillanatban a legjobban aggódom, az Erik. Nem azért, mert mi lesz, ha beteg lesz, vagy mi lesz vele a vasárnap reggeli oltás után. Még csak nem is az érettségi.. legalábbis nem yan viszonylatban, hogy hogy fog sikerülni. Nagyon őszintén és nagyon a szívem mêlyéről mondom, hogy nem érdekel melyik tantárgy mellett milyen jegy lesz beírva. Legyen meg, legyünk túl rajta, és hadd legyen megint az én felszabadult mosolyú fiam újra.
Rossz nézni, ami most megy náluk. Az utolsó pillanatban kapkod mindenki, még ezt, még azt, kisérettségi, próbaérettségi, feladathegyek. Miért most? Egy egész év telt el nekik itthon, elszigetelt magányban. Voltak órák megtartva bőven, és ellátták őket feladattal is mindig, abban nem volt hiány. De az nem nagyon jutott eszébe senkinek, hogy megkérdezze, hogy vagytok, hogy boldogultok? Vártam volna ebben a helyzetben, ez után a helyzet után, és főleg az előtt a helyzet előtt, ami jövő héten rájuk vár, hogy mindenkitől kapnak némi vállveregetést, pár kedves, biztató szót. Szerencsére az osztályfőnök megteszi, talán ő is próbál mindenki helyett, de ha közben meg a közel fél év utáni első személyes találkozón van olyan tanár, aki kikéri magának, hogy ők, fiatal, egészséges fiúként már be vannak oltva, az azért kicsit morbid. Tudom, hogy a szakképzésben tanítók más minisztériumhoz tartoznak, tudom, hogy más volt náluk a sorrend, de a legkevésbé sem ezeken a fiatalokon múlt az ő oltása.
Látszik Eriken, hogy nagyon a végét járja már kitartásban és erőben. Nem nagyon beszélget, nem nagyon viccelődik, nem mosolyog lépten-nyomon, és folyamatosan fáradt. A tekintete is végtelen fáradtságról mesél.
Nagyon jó lesz egy héttel öregebbnek lenni, és már magunk mögött hagyni ezt a nyomasztó terhet.
Bármi lesz, bármilyen eredményt ér el, hősként fogom ünnepelni. Mert megérdemli.
Pontosan! Ezt érzem én is. Az enyém előrehozottat csinál, de szerinted tud már valamit mi hogyan lesz? Mikor lesz? A tanár kb. 20 tétellel van elmaradva, így fog bemenni írásbelizni. Leírja a tétel címét, néha megtart egy órát és ennyi. Szinte nulla segítséget kaptak azok a tizenegyedikesek akik vállalkoztak arra, hogy legalább egyből legyen meg, mert mindig azt hallották a tanártól, hogy jövőre könnyebb lesz másból felkészülni. Aztán magukra hagyták őket. Én is így vagyok vele, ahogy te teljesen mindegy milyen jegy lesz, csak legyen vége. Ha nem sikerül most, hát akkor majd jövőre már ez sem érdekel. Két év ment el úgy, hogy alig találkozott a haverjaival, két szerelem ment a levesbe mert nem tudtak találkozni, győztem összekaparni a fiam. Annyira elegünk van. Szóval megértelek!
VálaszTörlésSajnos teljesen átérzem amit írsz, én is ezeket látom. Gyerek és iskolai oldalról is. :-(
VálaszTörlés