A nyitás margójára

 Vannak a mindenféle szabályok, amik mentén éljük az életünket. Vannak, amik le is vannak írva, vannak, amiket a szokásjogok alapján tartunk csak be. Vannak, amik csak az iskolában, munkahelyen érvényesek, vannak, amik mindenhol. Minden óvodás kisgyerek megtanulja, hogy "ha piros, tilos", ahogy azt is már ebben a korban tudják, hogy pisilés után kezet kell mosni, hogy az ételt illik megköszönni, annak, akitől kapjuk, hogy köszönünk egymásnak a napszaknak megfelelően. Nagyjából ebben a korban kezdik el azt is megtanulni, hogy egymással hogyan kell viselkedni, mert az bizony előfordul, hogy szabályok nélkül először Pistike úgy nyakon vágja Józsikát, amikor az elveszi a játékát, hogy Józsikának pislogni sem marad ideje. 

Aztán, amikor már ezek az alapdolgok mennek, akkor következik egy csomó más szabály, ismeret, szépen, folyamatosan bővül az a hatalmas kincstár, ami bennünk van a rengeteg mindenfélével, ami az életünk során tudásként felhalmozódott.  

Nagyjából így működik ez, természetesen a végletekig leegyszerűsített változatban. És aztán jön valami, amire soha, senki nem készített fel senkit, amire eddig csak a legvadabb scifi filmekben volt példa. Nincs rá semmi példa, nincsenek viselkedésminták, szokásjogok, amik mentén lehet haladni. Nincs kapaszkodó, nincs semmi, csak a bizonytalanság. Na és itt, ezen a ponton lett furcsa minden. Aki mondaná, hogy hogy kéne csinálni, annak nem hisszük el. Ha a-t mond, b-t akarunk, és fordítva. Mindenki ellenséget lát a másikban, és visszajutunk oda, ahogy a legelején volt, amikor Pistike nyakon vágta Józsikát. Csak most nem mondja neki senki, hogy ne tedd..

Pedig: "nincs a világon se jó, se rossz, a gondolkodás teszi azzá"