A magyar költészet napja

 Az mindig fájt egy kicsit a lelkemnek, hogy a három fiamból csak egyedül Patrik örökölte tőlem az irodalom, a könyvek és a versek szeretetét. A többieknek is ugyanúgy meséltem, ugyanúgy jártunk könyvtárba, és kölcsönöztek ki ők is nekik tetsző könyveket, aztán valahogy Erik is, Roland is egyre kevesebbszer akart velünk jönni, egyre kevesebb könyv került saját maguktól a kezükbe. Erik ugyan még szeret olvasni életrajzi könyveket, de csak ritkán teszi ezt. Roland épp Forma 1 és űrkutatás témában mindenevő, de ehhez bőven talál olvasnivalót az interneten, ráadásul leginkább angolul teszi ezt. Nincs ezzel baj egyébként, csak amiatt sajnálom, hogy jelen pillanatban nem jelent nekik egy-egy könyv varázsvilágot, ahová a mindennapok mocska és szennye elől lehet menekülni. A versek pedig a magyarórák miatt inkább szükséges rossznak számítanak, mint bárminek, ami lehet az önkifejezés eszköze, vigasz egy nehéz pillanatban, vagy amit csak szeretnél. 

Ettől függetlenül mindannyian tudják, hogy ma, József Attila születésének napja van, ami egyben a magyar költészet napja. Az is érdekes, hogy egymástól függetlenül mindannyian nagyon szeretjük az ő munkásságát is, ahogy Radnótiét is. 

Én Adyt végig utáltam az iskolás éveimben. Patrik volt, akinek a hatására újra olvastam pár versét, és már sokkal árnyaltabb véleményem van róla, és vannak versei, amik megérintenek, és nem ellenszenvet váltanak ki belőlem. 

Ez az egyik ilyen: 

A Szputnyik jól teljesített, némi izomfájdalom és nagyon csekély mértékű hőemelkedés csupán a kísérő jelenség. Oroszul még nem beszélünk, és a vodkát sem kívántuk meg.