2021. ápr. 17.

19

 Erik 19 éves lett ma. Hihetetlen, hogy már ennyi, és ez nem elcsépelt közhely csupán, mert tényleg olyan gyorsan megy az idő. 

Nem egy bulizós fajta, de azért sajnálom, hogy ez már a második olyan szülinapja, amit még csak egy éttermi ebéddel sem tudunk megünnepelni. Majd talán a huszadik már olyan lesz, amit akárhol, akárkikkel megünnepelhet. 

Sosem volt nagyon társasági ember, inkább magányos harcos. Mostanra ez még inkább így van már, már velünk is egyre kevesebbet beszélget. Nem hiszem, hogy azért, mert baja van velünk, egyszerűen csak bele van teljesen magányosodva az online oktatásba. Nem történik semmi, amiről mesélhetne, mert mindig itthon van. 

Az érettségitől most már tart, és ahogy telnek a napok, úgy csökken az önbizalma is e téren. Próbálom biztatni, és elhitetni vele, hogy nem lesz gond, meg tudja csinálni. Tudom, hogy hiteltelen az egész, mert fogalmam sincs róla, hogy milyen érzés ez neki, ahogy arról sem, vajon én képes lennék e megcsinálni az ő helyében. Azért remélem, hogy valamennyit jelent az én biztatásom, hogy tudja, én hiszek benne. 

Egyébként a gyerekeink közül ő az, aki a legtöbb időt tölti velünk, ő az, aki azonnal jön velünk, ha segítség kell, vagy kíséret bárhová. Néha kiakad, olyankor igen morcos ábrázattal csapkod, de még ilyenkor sem lehet rá igazán haragudni. 

Tulajdonképpen minden ugyanolyan vele, mint kiskorában is volt, csak most már csak a válláig érek. 


9 megjegyzés:

  1. Isten éltesse Eriket, sok boldogságot kívánok neki :) ! Sok-sok kalappal az érettségire előre is :) !!!

    VálaszTörlés
  2. Boldog születésnapot Eriknek!
    Az érettségi pedig sima ügy lesz 😊

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot! Az érettségire egy kalappal. (én már úgy vagyok vele, ha most nem sikerül, akkor majd októberben. ez éppen az a helyzet, hogy megérteném. de mi is pozitívan állunk hozzá, "érthetetlen" módon nálam a gyerek jobban. ő mondjuk mindenhez, nem olyan beszari mint az anyja :D)

    VálaszTörlés
  4. Boldogságos születésnapot! :-) Az érettségi, hát az meg... a legjobbakat! (szerintem nagyon bizarr az idei évben írádban érettségiztetni :-S). Erik mire készül érettségi után?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marad még egy évet technikumban, közben pedig elkezdi a focibírói tanulmányait is.

      Törlés
  5. Köszönjük szépen mindenkinek a jókívánságokat. 😊

    VálaszTörlés
  6. Utólag is boldog születésnapot Eriknek!
    Történejen minden a tervei szerint, és drukkolok majd az érettségikor Neki!

    VálaszTörlés