A böjtöt rég elbuktuk, vagyis inkább nem is próbálkozunk vele, mert a mi családunk nagyon is húsevő fajta. Egyszerűen az van, hogy ha nincs hús az asztalon, akkor nem is lakik jól senki. Ez alól én sem vagyok kivétel, miért is lennék? De azért gondoltam, a Nagypéntek mégis az a nap, amikor illene ezt kibírni, ezzel is tisztelegve Jézus előtt, ahogy ezt más rendes, katolikus családok teszik ilyenkor. Így született meg a gombóc ötlete. Abból is szilvás és áfonyás (ez utóbbit még a bajor héten vettem a lidlben, és nagyon finom volt), meg nutellás nudli. Amikor szép sorban mindenki megkérdezte, hogy mi lesz az ebéd, mindenki ki is fejezte nemtetszését, és kellő felháborodását, de mindenkit lehűtöttem azzal hogy igenis ma itt aztán Nagypénteken szépen böjtölünk. Meg is volt az ebéd, addigra mindenki belenyugodott, hogy ez ma itt nálunk egy ilyen furcsa ebéd, rögtön a keresztutat is megjárjuk közben.
Már fél kettőkor mindenki éhes volt, és a hűtőajtó meg a spájzajtó felváltva volt csúcsra járatva. Fél öt után már én is azt éreztem, hogy nem csak a szemeim kopognak, de lassan szédülök is az éhségtől, így az első tétova felvetésemre, hogy rendelünk e hamburgert, úgy csaptak le, hogy a következő percben már jött is a képernyő fotó Patriktól, hogy megrendelte.
Így esett, hogy a nagypénteki böjtöt sem sikerült megtartanunk. De volt már ennél rosszabb nagypéntek is az életünkben, amikor a sürgősségin töltöttük a délutánt, és fekvőgipszes, érettségi előtt álló gyerekkel jöttünk haza. Az érintett gyerek ma is focizott, szereti kísérteni a sorsot..de szerencsére megúszta ép bőrrel. (Pedig most majdnem mindegy is lenne, a diplomamunkájat is online prezentálta a héten)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése