Van egy nagyon érdekes személyiségű kolleganőnk. Első pillantásra nekem egy kicsit sem volt szimpatikus, van benne valami, ami azonnal távolságtartásra készteti az embert. Egy pillantás elég tőle, hogy három lépést hátrafelé tegyél, és ne közelítsd meg. Nagyon sokáig nem is volt egymással dolgunk. Aztán egyszer, valamikor tavaly év közepén úgy adódott, hogy a munkánk elkezdett összefonódni, és muszáj volt közeledni hozzá.
Első beszélgetésünk, ami akkor még csak és kizárólag munkáról szólt, agyzsibbasztó és letaglózó volt. Az első ember volt ezen a helyen, aki olyan háttértudással rendelkezik, ami szinte egyedi, és mégis az a célja, hogy a tudást átadja. Mindezt olyan eszement pörgéssel, olyan elképesztő gondolkodással, hogy teljesen letaglózott.
Az elmúlt hónapokban rengeteg közös projektünk volt már, rengeteget gondolkodtunk együtt élőben is, online is, telefonon is. Sírtunk is együtt, és nagyokat röhögtünk is már. A három lépés távolság rég megszűnt, vannak témák, amikben félszavakból is értjük egymást. Rengeteget tanultam tőle, rengeteget segített már a közös gondolkodás.
Mostanra már magánéleti dolgokat is megoszt velem, ami nagy dolog, mert egyébként roppant introvertált személyiségű ember. Megtisztelő a bizalma. Ma éreztem először azt, hogy a rengeteg tanítást és segítséget mégis tudom majd neki viszonozni, azzal, hogy a mostani nehéz időszakban tartom benne a lelket, és biztatom, hogy ne dolgozzon egész nap, kora reggeltől késő estig, hanem igenis valami mást is csináljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése