Szombat (és meccsnap)

 Már nem is sóhajtok fel amiatt, hogy ezen a meccsen sem lehettünk ott, épp ma ebéd közben beszélgettünk arról, hogy valószínűleg már nem megyünk májusig, amikor vége a bajnokságnak. Ha nagyon nagy szerencsénk van, akkor az utolsó meccsen, a bajnokavatáson mégis ott lehetünk, de ehhez pl kellene, hogy addig megkapjuk az oltást, és mondjuk legyen olyan engedmény, hogy így már lehet. De ha nem, hát akkor nem, már akármi is lesz, kibírjuk. (És ma is nyertünk)

Az biztos, hogy ennek az egész helyzetnek továbbra is a legnagyobb hősei azok a középiskolás/egyetemista diákok, akik közel egy éve vannak távoltartva mindentől. Épp ma olvastam is erről egy cikket, amiben pont erről volt szó, mélyen egyetértettem minden sorával. És hősök ők azért is, mert nem sírják tele az összes létező internetes felületet a bajaikkal, nem bírálják felül az összes intézkedést, és nem hülyéznek le lépten-nyomon mindenkit, ahogy azt látom mindenhol a korombeliektől, illetve igen sok korosztály részéről. Rengeteg ismerősöm oszt meg olyan gondolatokat, amik miatt szívem szerint én kérnék elnézést (de inkább csak beállítom, hogy ne lássam). 

Én részemről nagyon régen eldöntöttem már, hogy a szakembereknek hiszek. Pont úgy, mint amikor az autónk elromlik, akkor autószerelőhöz visszük, ha beteg vagyok, orvoshoz megyek. Ha fáj a fejem, veszek be fájdalomcsillapítót, és nem kérdezem meg az internet népét, hogy szabad e szerintük azt a fajtát bevennem, vagy előbb nézzem meg, ki gyártotta, mikor, és mennyi emberen tesztelték. Ez ügyben is az orvosomra hallgatok. De hiszek a hentesnek is, amikor a pultban tartott hús mellett a kis táblán a magyar zászló van, nem gyanúsítom meg, hogy át akar verni. 

Ez a lassan egy éve tartó helyzet olyan, amivel nem találkoztunk még. Nem hiszem, hogy jól lehet csinálni, mert mindig van, akinek nem fog tetszeni valami. Én őszintén bízom abban, hogy több embernek van még józan esze, mint amennyinek nincs. Véleményem szerint ez lesz a kulcs a végső meneküléshez.