Nehezen tudom megfogalmazni, amit szeretnék, mert most már úgy érzem "kiabálnék, hallja meg a világ", mégsem írhatom le úgy, ahogy azt gondolkodás nélkül írnám.
Azt hiszem, soha, senki és semmi nem tudja felkészíteni az embert a létező legnagyobb csalódásra, ami érheti akkor, amikor nem csak azt kell megtapasztalnia, hogy a szeretetlenség, ( amit még csak-csak elvisel)mellé gonoszság, abból is a legaljasabb és legalantasabb is társul.
Mint ahogy arra sem készíti fel az embert semmi, hogy végig kelljen nézni tehetetlenül, hogy mindezt az az ember szenvedi el, aki a legfontosabb.
Nincs ilyen képzés, nem volt ilyen tantárgy az iskolában, és nem is mesélt erről soha, senki, hogyan kell viselkedni egy ilyen helyzetben.
Így aztán a szívemre hallgatok, és csak szeretem..mindenki helyett, az egész világ helyett is akár, szívem minden szeretetével. Azzal a reménnyel, hogy ez elég lesz mindenre, elég kapaszkodó, és elegendő támasz is most.
Nem hangzik jól... Ölelés Nektek!
VálaszTörlés