Ami egyben a hét utolsó munkanapja is. Ezt ki lehetne bírni akár minden hónapban egyszer, sokkal elviselhetőbb lenne minden. De ez nyilván utópisztikus álom csupán, mert ilyen sosem lesz.
A hét utolsó munkanapja is tevékenyre sikeredett, még szerencse, hogy gyorsan reagáltam mindenre, mert az a több, mint egy órás megbeszélés a főnökömmel nem volt betervezve. Amikor még negyed kettőkor megkérdezte, kimaradt e valami, akkor már nem bírtam, és mondtam neki, hogy igen, kimaradt, hogy boldog karácsonyt kívánunk egymásnak, és lassan haza induljunk, mert engem még vár a zserbósütés, meg a bejgli. Elvigyorodott a maszkja mögött, és boldog karácsonyt kívánt. Azért még azt hozzátette, ha tudta volna, hogy én zserbót is tudok sütni, magának is süttetett volna velem. Hát erről lemaradt..
És láttátok, hogy ma sütött a nap végre? Hát micsoda öröm volt látni, ahogy ennyi hét szürkeség után végre előbukkant. És még ebben a napsütésben jöttünk haza. Elmentünk még tejet venni, meg pár dolgot (itthon eszembe is jutott, mit felejtettem el, így holnap sem úszom meg)
Elkészült a zserbó, kész van az isler, a bejgli is várja, hogy reggel megsüssem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése