Soha, egyetlen egyszer sem fordult elő velem, hogy előkapjam a "lány kártyát", és bármivel kapcsolatban is arra hivatkozzak, hogy azért, vagy azért nem, mert épp olyan napok vannak az életemben, amikor sérülékenyebb a lelkem is, és a testem is. Ennek egyetlen oka van, és igazából nem motoszkál ez mindig a tudatomban (és leginkább igyekszem jó mêlyen el is temetni), és ez épp azon a napon történt meg velem, amikor életemben először történt velem meg az, amitől a kislányból nagylány lesz valaki. Borzasztóan meg voltam ijedve, borzasztóan szégyelltem magam, és nagyon fájt a hasam. Anyám elmondott mindent, megmutatta mit hogy kell, aztán csak feküdtem a szobában összegörnyedve, amikor bejött apàm, és ahogy meglátott, rögtön közölte is, hogy ne gondoljam, hogy emiatt most aztán itt lehet feküdni, és sajnáltatni magam, mert nők milliói végeznek kemény fizikai munkát ezeken a napokon is. Kedves ember, szó se róla, van pár ilyen mondata, amiket úgy hurcolok magamban, mintha belém égette volna, pedig 26 éve nincs már közöttünk semmi kapcsolat.
Szóval, a kedves kis gondoskodó szösszenet után soha többé nem fordult elő, hogy bárki is észrevegye rajtam, hogy épp mi történik velem.
Ma viszont egy hajszál választott el tőle, hogy komoly patáliát csapjak amiatt, hogy nem azt ettük ebédre, amit én úgy megkívántam. Balázsnak nem volt kedve kimozdulni, nem is akart whoppett enni, ő sajtos tejfölös tésztára vágyott, amit én viszont szívből gyűlölök. Ez meg a nagymamám bűne, aki annyiszor főzött tésztát, hogy egy életre megutáltam minden formában. A legrosszabb az volt, amikor egy héten legalább egyszer csak úgy kifőzött egy kis rövid metélt szerű tésztát (mindig eláztatta), és mondta, hogy tegyél rá egy kis kakaót, anyukám. Ezért nem eszem tésztát, mert ránézek a tészta zacskójára, és ez jut eszembe..
Az, hogy végül nem álltam neki hisztizni, és elfogadtam, hogy tésztát együnk, annak a hangnsk volt köszönhető, ami előbukkant a múltból, és figyelmeztetett, hogy ne gondoljam, hogy jogom van ehhez..
Pedig egyébként lehet, hogy megszabadultam volna egy démontól..
Pedig most két démon/emlék is találkozott (a pirosbetűs napok és a tészta), mégis megálltad. Érdekes lenne feltárni, mennyi ilyen sebet hordozunk magunkban. A jó részét nem is tudatosan... Bár a fene sem tudja, hogy jó lenne-e felidézni mindet.
VálaszTörlésHát.. hosszú távon biztos jót tenne. Az odavezető utat még nem szeretném bejárni.
Törlés💚
VálaszTörlésBennem is annak sebek és én pont fordítva csinálom, én igen is kiadom magamból és megmondom, hogy nem. Volt annyi igazságtalanság lánykoromban (hello, az én apám is hasonló lehet, mint a tiéd) és utána is, hogy egy életre megtanultam, ha én valamit akarok vagy nem akarom annak hangot is adok. Nem fognak "eltiporni". Nyilván ezt most nem a te tésztádra értettem :)
VálaszTörlésNekem ez másokkal kapcsolatban csak akkor megy, ha nem csak rólam szól. Magamat hagyom eltiporni.
TörlésAkkor se makosteszta, se káposztás, se krumplis, se túrós, se semmi?!
VálaszTörlésDe nem ám..a hideg ráz mindegyiktől.
TörlésEz egy kihívás, amin érdemes lenne dolgozni. Ahogy Zalán mondaná, a tesztaételek túl finomak. Carbonara, bolognai, milánói? Többet nem kérdezek! 😆😆
TörlésMaradok a krumplinál. Az olasz szentháromságból a bolognai esetleg, ha nagyon muszáj, a többiek még akkor sem..
TörlésDius, az a te döntésed, hogy mikor és mit kezdesz a mondataiddal. KÉt oldalról is ismerem a folyamatot, szakemberként rengeteg ilyen témával dolgozunk az ügyfeleimmel, illetve én is benne vagyok a saját önimsereti folyamatomban (2 remek szakember támogatásával), hogy ne cipeljem amit nem kell. Nehéz feladat, de érdemes vele dolgozni, amikor úgy érzed eljött az ideje.
VálaszTörlésIgen, tudom, hogy esetleg érdemes lenne, azt is tudom, hogy mi az, ami visszatart. Meglátjuk, eljön e ennek az ideje. ❤️
Törlés