Szavak sem kellenek

 

Ma volt a szalagavatója. Nélkülünk, csak az osztálytársak, tanárok, iskolatársak jelenlétében, maszkban. Kicsit sem hagyományos módon, de az idén semmi sem az. Lehet, hogy ha várnak januárig, akkor már lehetett volna egy klasszikusnak mondható forgatókönyv szerint lebonyolítani, de itt egyébként is mindig korán van,hogy amikor már a tanulásra kell koncentrálni, akkor már ne táncpróbák , és egyebek vegyék el az időt. Még aztán korántsem biztos, hogy januárban jobb lesz a helyzet. Természetesen nagyon rossz ezt így megélni, mert az élete egyik fontos pillanatában nem voltunk vele. 

Néztem ma az öltönyben, és eszembe jutott, hogy milyen kis bátortalan, bizonytalan volt kicsi korában...hogy az óvodában csatakosra izzadt a sírástól, annyira nem akarta, hogy ott hagyjam. 

Ma pedig ment jóképűen, magabiztosan, és hazatért a végzősök szalagjaval. Olyan büszke vagyok rá.